2026. 05. 24. vasárnap

Eszter, Eliza

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Lakástűz Miskolcon
royal_magazin_PNG

Lakástűz Miskolcon

A rendőrség büntetőeljárás keretén belül vizsgálja a tegnapi miskolci lakástűz körülményeit.
A Miskolci Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett közveszély okozása vétség megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást B. Róbert 52 éves miskolci lakos ellen.

A rendőrségre telefonon érkezett bejelentés 2015. június 29-én 14 óra 41 perckor, amely szerint a Miskolc, Kuruc utcai lakótelep egyik társasházának lakása kigyulladt.

A rendőrök és a tűzoltók azonnal a helyszínre mentek, ahol a ház többi lakásának lakóit biztonságba helyezték, a lakástüzet pedig eloltották úgy, hogy a láng továbbterjedését is sikerült megakadályozni.

Az elsődleges adatok szerint a kigyulladt lakásban három személy lakott, akik közül B. Róbert kénlapok meggyújtásával akarta rovarmentesíteni az ingatlant, amelynek során az egyik szobában tűz keletkezett, amit nem tudott eloltani.

A tűzeset során a férfi füstöt lélegzett be, így őt a mentők megfigyelésre kórházba szállították, egyéb személyi sérülés nem történt.

A tűz eloltása után két órával a társasház korábban biztonságba helyezett lakói visszatérhettek otthonukba.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142270

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés