2025. 04. 28. hétfő

Valéria

1 EUR 407 HUF
1 GBP 477 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik javaslatára épül meg a Duna-híd Pakson
royal_magazin_PNG

A Jobbik javaslatára épül meg a Duna-híd Pakson

A csütörtöki kormányülés után Lázár János sajtótájékoztatón jelentette be: új Duna-híd épül Pakson. A miniszterelnökséget vezető miniszter a Jobbik február végén tartott sajtótájékoztatóján elhangzott érveket vette elő a döntés indoklása során.
A legnagyobb ellenzéki párt a Parlamentben és a Tolna megyei közgyűlésben is többször hangoztatta, az új atomerőművi blokkok építéséhez kapcsolódóan soha vissza nem térő alkalom nyílt a helyiek által régóta hőn áhított híd megvalósulására, hisz annak ára a teljes paksi beruházás összköltségének egy-két százalékát teszi ki minden kapcsolódó létesítményével együtt.

Amennyiben a kormány komolyan gondolja az új híd építését Paksnál a Dunán, és nem csak egy újabb kommunikációs fogásnak szánja, úgy végre valóra válhat a Jobbik és a helyi lakosság által rég várt fellendülés a paksi és a kalocsai kistérségben is. Azt ugyan nem értjük miért kellett ezzel addig várni, amíg a Jobbik felveti, hisz öt éve kormányoz a Fidesz, de elfogadjuk, hogy felülvizsgálták korábbi hozzáállásukat és meghajoltak érveink súlya alatt. Lázár Jánosból ugyan sosem lesz miniszter egy leendő Jobbik-kormányban, de értékeljük a személyiségfejlődését, melynek nyomán egy általa szélsőségesnek tartott párt tervének megvalósulását végre zászlajára tűzte.

Reméljük, a korrupció mocsarába süllyedt kormány szándékait nem az újabb nagyberuházás során eltüntethető közpénzek ígérete motiválja. A Jobbik nyomatékosan oda fog figyelni, hogy a korrupciót távol tartsa a hídépítéstől.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!