2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » A napraforgós lett a Balaton fagyija
31689

A napraforgós lett a Balaton fagyija

A napraforgóst választották a Balaton fagyijának a Nyitott Balaton rendezvénysorozat záró programjaként meghirdetett versenyen – olvasható a Balaton Turizmus Szövetség MTI-nek küldött közleményében.

A versenykiírásnál a szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagokból készülő, hagyományos kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák.

Idén a balatonföldvári Kárpáti Fagylaltozó nyerte a Balaton Turizmus Szövetség Balaton fagyija-díját. A zsűri különdíjat adott a tavalyi győztes Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) gesztenyés álom, a zalakarosi Szilágyi Cukrászda almaszimfónia (muskotályos sült alma) és az Amaretto Fagylaltozó almádi házi krémes fagylaltjáért.

Az idei nyertes fagylalt készítője, Kárpáti Péter hangsúlyozta, hogy nagyon szerette volna megmutatni a közönségnek és a kollégáinak, hogy nemcsak a drága szicíliai pisztáciából és a piemonti mogyoróból lehet finom fagylaltot készíteni, hanem a „mi kis szotyinkból is”.

A versenyt a régiós szövetség idén is a Nyitott Balaton rendezvénysorozat keretében hirdette meg. A felhívásra csaknem 30 fagylaltot neveztek a tó környéki cukrászdák és fagyizók. A versenyhez saját, navigációval ellátott webes alkalmazás is készült, hogy az érdeklődők minél könnyebben tájékozódhassanak és juthassanak el a helyszínekre. Az alkalmazást a rendezvény holnapján lehet elérni.

Május 3-án a négytagú zsűri 300 km-t autózva járta végig a helyszíneket és kóstolta végig a fagylaltokat. A bírálat fő szempontja volt az íz, a harmónia, az illat, a kreativitás, a felhasznált anyagok, az állag és a dekoráció.

Meszes István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség oktatási bizottságának és a zsűri elnöke a győztes fagylaltról elmondta, hogy „kiváló az utóíze, az állaga nagyon selymes, krémes, amilyennek egy jó fagylaltnak lennie kell”.

A díjnyertes fagylalt receptjét a szervezők megosztják a www.balatonfagyija.hu weboldalon, hogy minél több helyen elkészíthessék ezt a balatoni finomságot a cukrászdák és fagylaltozók.

Fotó: balatonfagyija.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Bundás kenyér és zsidó tojás
Már reggel is nyitva a Kádár Étkezde, ahol hagyományos magyar reggelikkel várnak Ahogy azt a tavalyi újranyitáskor ígérte Gerendai Károly, a Klauzál …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés