2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Közel ezer középiskolás kezdi meg a tőzsdeversenyt

Közel ezer középiskolás kezdi meg a tőzsdeversenyt

Október 15-én indul útjára a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”. A versenyre középiskolai csapatok jelentkezését várták, idén 138 iskolából érkeztek nevezések. A szervezők beszámoltak róla, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ismét jelentős az érdeklődés a határon túli területekről: húsz csapat a környező országok magyarlakta területeiről vesz részt a megmérettetésen.

A gazdasági ismereteket felmérő, játékos vetélkedő online tesztfeladatokból és a világ húsz tőzsdéjén folytatódó kereskedésből álló kérdésekből országos selejtezősorozatokkal indul, a legjobbak pedig a márciusi döntőn személyesen mérkőznek meg egymással. A verseny több hónapon áthúzódó selejtezőjében az online tesztek helyes megoldását interaktív számítógépes szimulációk és e-könyvek fogják segíteni, az online tőzsdei felület használatával pedig rutint szerezhetnek a versenyzők az online pénzügyi rendszerek, így az e-banking, vagy az online értékpapírszámla használatában is. A verseny elődöntőjében és döntőjében jellemzően kreativitást is igénylő feladatokkal kell majd a továbbjutott versenyzőknek megbirkózniuk. Az országos döntő napja látványos és mozgalmas esemény, ahol a csapatok komoly küzdelmet folytatnak a helyezésekért. Nem csak a legjobban szereplő csapatokat, de a felkészítő tanáraikat is díjazzák a verseny szervezői.

Idén összesen 310 csapat nevezett, egy-egy csapatban három játékos vesz részt. A nevezések szerte a Kárpát-medencéből érkeztek; Erdélyből tizennégy, Szerbiából öt, Szlovákiából pedig egy csapat jelentkezett, azaz a határon túlról összesen húsz csapat vesz részt a játékban.

„Meggyőződésünk, hogy amellett, hogy a részvétel és a „tőzsdézés” jó szórakozás lesz, az így szerzett tudás, gyakorlat az indulóknak a legjobb értelemben is kamatozni fog” – vallják a KEBA szervezői. A Brókerképző Alapítvány elsődleges célja a versennyel ugyanis az, hogy a társadalom körében magasabb szintre emelje a pénzügyi tudatosságot, a befektetési jártasságot. A verseny szakmai színvonalának biztosításában az Erste Befektetési Zrt. mellett partner még a Budapesti Értéktőzsde, a KELER és a Concorde Értékpapír Zrt., a verseny támogatója pedig az Erste Bank. A támogatók által biztosított értékes tárgynyeremények mellett további motivációt jelent, hogy a legjobbnak bizonyuló csapat tagjai részt vehetnek a Közép-európai Brókerképző Alapítvány által szervezett, a tőzsdei szakvizsgára felkészítő 100 órás értékpapír-piac témájú tanfolyamon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp