2025. 03. 6. csütörtök

Leonóra, Inez
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » KMB: Elfogott miskolci „ásványvízgyűjtők”

KMB: Elfogott miskolci „ásványvízgyűjtők”

Körzeti megbízott észlelte a bűncselekményt, majd az általa bevezetett intézkedések hamar a tolvajok nyomára vezették a rendőröket.
A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrsének körzeti megbízottja 2014. október 7-én 6 óra előtt néhány perccel arra lett figyelmes, hogy egy általa ismert férfi a személygépkocsijához kapcsolt utánfutóján árut szállít. Felmerült a gyanú, hogy a készlet bűncselekményből származhat, ezért a rendőr értesítette kollégáit, akik feltartóztatták a férfit.

A rendőri intézkedés eredményeként a körzeti megbízott közreműködésével az egyenruhások szinte azonnal elfogták az ásványvíztolvajokat, akik egy cég telephelyéről tulajdonítottak el, több mint 700 palack literes vizet.

Az üggyel kapcsolatban lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Z. Bertalan 49 éves miskolci, és L. Lóránt 36 éves alsózsolcai lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Miskolcon, a Kandó Kálmán téren található egyik cég telephelyére behatoltak, és onnan több mint hétszáz darab literes ásványvizet tulajdonítottak el. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított férfiak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben folytatott büntetőeljárást bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés