Az isten háta mögötti helyeknek megvan a maguk varázsuk: végre egyedül (vagy legalábbis nem a városok embertömegében) lehetünk, közel a természethez. Ám valamiért mégis bizarr érzésünk támadhat, megmagyarázhatatlanul. Mert a nagy csend baljós is lehet. Yrsa Sigurðardóttir sem hagyja nyugton főhőseit, ami nem meglepő, hisz skandináv krimit ír – a műfajról már sokszor, sokat írtunk. Az Emlékszem rád című regényében egy kietlen vidékre kalauzol minket, ahol aztán furcsábbnál furcsább dogok történnek.
A történet szerint egy házaspár (Graoer és Lif) és a barátjuk (Katrin) Reykjavíkból az periférikus, északnyugaton fekvő Hesteyribe utazik. Kérdés, hogy miért, ha egyszer abban a halászfaluban majdhogynem egy lélek sem jár, leszámítva azt a pár nyaralót évente. Na, pont hogy ebből szeretnének hasznot húzni: a Graoer tulajdonában lévő régi, öreg, romos épületet szeretnék csinos, otthonos vendégházzá alakítani. Ám a helyet belengő nyugalom mégis nyugtalanító számukra. Nem képzelegnek, hanem nagyon is nyomós okuk van erre: hangokra lesznek figyelmesek (melyeknek később gazdája is lesz), és tárgyak kerülnek elő, melyek korábban nem voltak ott, és melyekhez nekik semmi közük – ráadásul egyik-másik meglehetősen bizarr…
Mindeközben a fjord túloldalán, a legközelebbi városban, Ísaforþurban egy rendőrségi ügy bontakozik ki: valaki betört az óvodába, és garázdaságot követett el. Ez az eset különben nem a legelső: először az ötvenes években történt meg. A hatóságok felkérik a pszichiáter Freyr-t, hogy segítsen pontot tenni az ügy végére – azonban a pszichológusnőnek és újdonsült városlakónak van épp elég gondja: fia eltűnt (akit a rendőrség halottnak nyilvánított, s ezzel le is zárta a nyomozást), és éppen most van túl a válásán. A sors fintora, hogy pihenni, regenerálódni jött ide, de mégsem teheti meg. Sőt, még kevésbé lesz rá alkalma, merthogy újból riasztják a rendőrséget: ezúttal egy öngyilkosság kapcsán. A szerencsétlen asszony hagyott hátra maga után egy búcsúlevelet, melyben említésre került a pszichiáter neve.
Hálás „feladat” skandináv krimiket olvasni. Mert a szerzőknek tehetségesen keverik a szálakat, s addig toldozzák-foltozzák az eseményeket, egyre összetettebbé téve a sztorit, hogy az olvasó szabályosan tűkön ül a megoldásig – pechére ehhez kénytelen végigolvasni a regényt, merthogy addig rendszerint nem szokott lehullni a lepel az ügy megoldásáról, illetve a tettes kilétéről.
Erre rádobnak egy lapáttal a misztikus, homályos történetmeséléssel. Az Emlékszem rád is ilyen, mely két szálon fut: az egyik a házfelújító trióé, míg a másik a pszichiáteré. Meglehetősen különbözőek, ám a szerző mégis egybefonja – s milyen jól is teszi ezt –, igen meglepő kapcsolódási pontokat találva. Előbbiek szembesülnek a vállalt feladat nehézségéveivel (kevés pénz, a tatarozást-renoválást akadályozó személy, a ház borzasztó állapota, a csontig hatoló hideg és a depresszív téli sötétség). Freyr magánélete pedig romokban hever, s ezen igyekszi túljutni – nem sok sikerrel –, de a rendőrségi eseteknek talán köze lehet hozzá, illetve fiához.
A szereplők hitelesre sikeredtek: mind esendőek, elkövetik a maguk kis-nagy hibáit, melyeknek nyilván megvan a következményük. Ennek köszönhetően pedig nyoma sincsen logikai bukfencnek, következetlenségnek. A pszichiáter iránt pedig nem nehéz empátiát érezni, ezért szimpatikus karakter. Összességében tehát az Emlékszem rád egy alaposan kidolgozott, fokozatosan felépített szellemsztori, mely egyébként nem úgymond légből kapott, hanem igaz történeten alapszik. Yrsa Sigurðardóttir jó munkát végzett a fikció és a valós eset elkeverése terén, így egy igazán egyedi, izgalmas, ugyanakkor félelmetes és hátborzongató regényt született meg végül, melyet áthat az erőteljes komor hangulat – így voltaképpen olyan, mintha mi is ott lennénk.
