2026. 04. 28. kedd

Valéria

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Mellik Béla továbbra is hallgat Lyukóvölgy Pereceshez csatolásáról
royal_magazin_PNG

Mellik Béla továbbra is hallgat Lyukóvölgy Pereceshez csatolásáról

Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője szerdai sajtótájékoztatóján sajnálatát fejezte ki, hogy az általa felvetett, Perecest érintő témában nem a fideszes képviselőjelölt Mellik Béla, hanem a Fidesz bankárpolitikusa, Soós Attila szólalt meg a sajtóban. Az a Soós Attila akiről már többször bebizonyosodott, hogy komoly problémái vannak a szövegértéssel, ahogy ezúttal sem tudta értelmezni az elhangzottakat – vélte Pakusza.
Mint a jobbikos politikus elmondta, nyugdíjasokról még csak véletlenül sem beszélt, arról viszont igen, hogy többek között az Annabánya-telepet, a Lyukóbánya-telepet és a Lyukóoldalt Pereceshez csatolták, az ott többségben élő mélyigénytelen lakókkal együtt.

Soósnak a szakmai tudása is hiányos, hiszen pont a választási törvény írja elő, hogy lehetőleg egy tömbben kell tartani a választókörzeteket, ami – ha csak a lakosságszámmal lett volna probléma – könnyen megoldható lett volna azáltal, hogy az eddig kettéválasztott Bulgárföldet a perecesi körzethez csatolják. „Az, ami Lyukóvölggyel történt, nem véletlen, azt pedig különösen sajnálom, hogy a sportember Mellik Béla – akit sportolóként nagyra tartok – belement ebbe a sunyi játékba, és nem fair küzdelemben mérkőzik meg ellenfeleivel” – zárta mondandóját Pakusza Zoltán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés