2025. 07. 14. hétfő

Örs, Stella

1 EUR 400 HUF
1 GBP 462 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Fidesz: Pásztor Albert sunyin vádaskodik
royal_magazin_PNG

Fidesz: Pásztor Albert sunyin vádaskodik

A Fidesz miskolci önkormányzati frakciójának vezetője szerint Pásztor Albert függetlenként induló, a baloldal pártjai által támogatott miskolci polgármesterjelölt politikai ellenfeleit bizonyítékok nélkül, “igazi szocialista stílusban, bérencek felfogadásával” vádolja, és megpróbálja azt sugallni róluk, hogy akár még zsarolásra is képesek lehetnek. Kiss János szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Pásztor Albert kedden “őszinte, tényfeltáró vallomást tett”, miszerint az ő élete nyitott könyv, és neki nincsenek titkai. “Ennek örülünk, és reméljük, hogy ez így is marad” – tette hozzá.

Pásztor Albert kedden az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében írt arról, hogy “szakemberek” kutakodnak utána, és ismeretlenek “a zsarolás határait súroló” ajánlatokat tettek neki. “Azon kevesek közé tartozom, aki vállalja a múltját, szembenéz vele és el tud vele számolni” – fogalmazott, és politikai ellenfeleitől, ellenlábasaitól, “bérenceiktől”, magánnyomozóktól, konspirátoroktól azt kérte, ne próbálják zsarolni, ne üzengessenek, hanem “jöjjenek elő a farbával!”.

“Mivel mi Pásztor Albertnek és szocialista barátainak valóban politikai ellenfelei vagyunk, ezt a sunyi és ízléstelen vádaskodást visszautasítjuk” – mondta szerdán Kiss János.

A frakcióvezető közölte: “azt üzenjük Pásztor Albertnek, hogy ha már nagyon vádaskodni akar, előbb érdeklődjön az Együtt-PM pártszövetségnél, akik elléptek mellőle, (…) és kérdezze meg tőlük, (…) vajon ők tudnak-e mégiscsak olyan titkokról, amelyek miatt számukra Pásztor Albert egyszer s mindenkorra vállalhatatlan ember lett”.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!