Elég figyelemfelkeltő a Katherine a köbön mint cím; a hölgyolvasókat pedig „avagy a szerelem képlete” alcímet olvasva azonnal megveszi kilóra. A kétségkívül csajos regény főhőse az előzetes feltételezések ellenére fiú, akit lapátra tesznek; nem egyszer, nem kétszer, nem is háromszor – ennél sokkal többször. John Green könyvének középpontjában a szerelem keresése áll, olyan, némileg elborult (de annál eredetibb), módszerekkel, és a földtől elrugaszkodott történések mellett, mint amelyek azt a bizonyos rózsaszín ködös állapotot jellemzik.
Minden bizonnyal senki nem lenne szívesen Colin Singleton helyében: (beszédes neve is jelzi, hogy) a szerelem valahogy nem akar összejönni a srácnak. Rengetegszer tették már lapátra – bár két kezén még meg tudja számolni, mert egészen pontosan tizenkilencszer; a módszerekben a lányok pedig nem válogatnak, minden formában megkapja a hideget a szegény fiú.
S hogy mi az oka a pechszériának? Nos, egyrészt, mert csak és kizárólag, mindig, minden körülmények között Katherine nevű lánnyal hajlandó járni. Így valóban leszűkül a kör, de a sorozatos szerencsétlenséget még nem indokolja. Ami már inkább, az maga Colin: különc, anagrammakedvelő zseni, nem szociális alkat – mai szóval mondhatnánk, tipikus „kocka”. Colin azonban nem keseredik el, sőt: útra kel Hasszán barátja társaságában, hogy felkutassa a következő Katherine-t, valamint megalkotja a párkapcsolat kimenetelét megjósoló matematikai függvényt (aminek köszönhetően megvan az esély elkerülni negatívnak ígérkező jövőt – hiszen a tudás, pláne a jövőbelátás, hatalom), hogy magán és hasonszőrű sorstársain segítsen a szívügyekben.
A Katherine a köbön a látszatnál összetettebb mű. A fiataloknak szól, a felnőtté válásról, annak minden szépségével és problémájával; továbbá érinti a kirekesztettséget, a megbélyegzettséget, valamint a barátságot is. Ezeket a tinédzserek életében sokszor súlyos, véresen komoly témákat a szerző humorral oldja, amivel kapcsolatban nagy piros pont jár azért, hogy ezt leképezte a szereplőkre egyedi stílusokban is; a Hasszán és Colin közti párbeszédek (jó adag iróniával megspékelve) felettébb szórakoztatóak.
A szereplőket illetően: hétköznapiak, egyszerűek – bármelyikükkel szembetalálkozhatnánk az utcán a való életben is. A főhősök bejárják a jellemfejlődés útját, s okulva-tanulva, megváltoznak (előnyükre válnak) a történet végére. Emellett bepillanthatunk egy nem hétköznapi, a sorból kilógó (de ettől koránt sem kevésbé értékesebb, sőt) fiú gondolkodás- és látásmódjába; s nincs kizárva, hogy akár mi is tanulhatunk valamit tőle. John Green regénye ezúttal merőben más hangot üt meg, mint a Csillagainkban a hiba, de minőségben nem marad el a népszerű műtől.
