2025. 01. 12. vasárnap

Ernő
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Z generációs technológia lett a jogtalan elsajátító veszte

Z generációs technológia lett a jogtalan elsajátító veszte

A rendőrök még a bejelentés napján visszaadták gazdájának azt a mobiltelefont, ami fájlszinkronizálással hazaküldte az eltűnését követően vele készített fotókat.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást B. József 58 éves olaszliszkai lakossal szemben.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2014. augusztus 3-án a Vilyvitány és Sátoraljaújhely között közlekedő helyközi, menetrendszerinti autóbuszjáratról leszállva egy 21 éves fiatalember az ülésen felejtette mobiltelefonját. A szomszéd ülésen helyet foglaló utas ezt észlelve az alkalmatosságot magához vette, majd haza vitte.

A sértett elmondása szerint három napot várt, hátha addig a becsületes megtaláló jelentkezik nála. Meglepetésére az időközben letiltott telefonnal kapcsolatban hívás nem, de annak fájlszinkronizáló alkalmazásán keresztül új fényképfelvételek érkeztek számítógépére. A képeken szereplő személyeket ismerősei segítségével sikerült azonosítania, akik egyikében a korábbi autóbuszon ülő egyik utastársát ismerte fel.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói B. József 58 éves olaszliszkai lakost 2014. augusztus 8-ai gyanúsítotti kihallgatásán már a kész tényekkel szembesítették, aki a hatóság előtt beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók még a bejelentés napján lefoglalták és visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának a vészhelyzetben magától üzenetet küldő okostelefont.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a folyamatban lévő büntetőeljárást gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi lezárni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés