2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:Igazgató nélkül kezdődik a tanév több miskolci iskolában?
royal_magazin_PNG

Jobbik:Igazgató nélkül kezdődik a tanév több miskolci iskolában?

A Jobbik információi szerint több miskolci általános iskolában is kinevezett igazgató nélkül kezdődik meg a tanév, tekintettel arra, hogy a Fidesz az eredetileg kiírt július 31-i határidőig sem tudta biztosítani a megüresedő intézményvezetői helyek betöltését, mondta keddi sajtótájékoztatóján Jakab Péter.
A Jobbik polgármesterjelöltje emlékeztetett: néhány napja a közoktatásért felelős államtitkár Csöbör Katalinnal és Kriza Ákossal arról tájékoztatta a miskolci közvéleményt, hogy rendben zajlanak a tanév előkészületei. Ehhez képest több iskolában még mindig nincsenek kinevezve az igazgatók, noha augusztus 1-jén már munkába is kellett volna állniuk, hogy szervezhessék a tanévet. A politikus úgy tudja, a beadott pályázatokat a minisztérium érvénytelenítette, az új pályázatokat pedig még csak most fogják kiírni, kevesebb, mint három héttel az iskolakezdés előtt. Hogy a zűrzavar mögött politikai, vagy szakmai okok húzódnak, nem tudjuk, de azt igen, hogy mindez nem szolgálja a tanulók érdekeit – fogalmazott Jakab Péter.

Szerinte ide vezet az, hogy az igazgatók személyére immár nem az önkormányzat szakbizottsága tesz javaslatot, hanem a Kriza Ákosnak alárendelt jegyző. A mostani káosz elsősorban kettejük felelősségét veti fel, így tőlük kérdezzük: mi az oka a fejetlenségnek, hogyan fogják az új, ma még ismeretlen igazgatók megfelelően elindítani a tanévet, mikor lesznek az intézményvezetők kinevezve, illetve miért nem történt ez meg határidőre, és egyáltalán, mi folyik ma a miskolci oktatásban.

Jakab Péter hangsúlyozta, polgármesterré választása esetén nem politikusok által kézivezérelt hivatalnokokra, hanem szakemberekre fogja bízni a miskolci iskolaigazgatók ajánlását, akiknek kinevezéséért minden követ meg fog mozgatni a minisztériumnál is. Az iskolakezdés a gyerekekről szóljon és ne az igazgatók kinevezése körüli hercehurcákról, abból elég volt egy Földes-botrány is – nyomatékosította a jobbikos polgármesterjelölt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!