2026. 05. 24. vasárnap

Eszter, Eliza

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » 1Úton Nemzetközi Zarándoknap
26864

1Úton Nemzetközi Zarándoknap

A Nagyréde-Lőrinci szakasz programja az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon
Szeretettel hívjuk és várjuk, vegyen velünk részt a zarándoklaton, hogy közösen imádkozhassunk 1lélekben, 1Úton.

Szentkút- völgye Boldogasszony kápolna felszentelésének 10. évfordulója
Ünnepi program:
•    10:00 Egyéni és csoportos zarándokok fogadása
•    10:30 zarándokok hagyományos bevonulása a szenthelyet jelölő táblától
•    11:00 Megnyitó, Zenés Mária köszöntő Sillye Jenő és barátai, Varga Kata énekművész és Tari Szabolcs gitárművész előadásában

Háttéranyag
A Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a családokért szervez zarándoklatot a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió 2014. augusztus 16-án, Nagyboldogasszony ünnepe után. Ez a minden évben megrendezendő zarándoknap az 1Úton nevet viseli és több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
Az 1Úton zarándoknap közel tízezer ember számára fog zarándokélményt nyújtani, melyen keresztül életre kel a csoda: az emberek egymáshoz, egymás mellett és egymásért, családjaikért zarándokolnak. A mai széthúzó világban átélik az egységet, mely hatalmas lelki jelentőséggel bír. Az eseményre meghívást kap minden család és család nélküli ember, aki késztetést érez arra, hogy augusztus 16-án egy napos zarándoklat keretében hosszabb vagy rövidebb szakaszt tegyen meg a Mária Úton.
Részletek a http://1uton.mariaut.hu/tart/index/2/Bemutatkozas honlapon érhetők el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142300

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés