Talán az Amerikai psycho Brett Easton Ellis legnépszerűbb regénye, ám annak központi témájával, azaz a gazdagok unalmas életével más műveiben is fogalkozott Jelesül ezúttal az eredetileg az 1990-es években megjelent, idén pedig magyarul is újra kiadott Az informátorokról van szó, mely némileg rendhagyó abban a tekintetben, hogy nem komplett regényről, hanem novellafüzérről van szó.
Összesen tizenhárom elbeszélést olvashatunk el a műben, melyek nem önállóak, hanem kapcsolódnak egymáshoz, amit az előre-hátrautalások finoman jeleznek. Ellis az átlagember számára megközelíthetetlen társadalmi osztályt és világukat tárja elénk: a (speciel Los Angeles-ben élő) gazdagokét, akik megjelenése mindig tökéletes, kifogástalan, akikbe az idő vasfoga szemlátomást beletörik, s akiknek tengernyi idejük van, melyet „kínjukban” ráérősen, s nem utolsó sorban eszméletlen hedonista mód töltenek el – például droggal, alkoholizálással, testi (kéj)vágyak kielégítésével –, mindemellett pedig náluk a vagyon, melyet az erőszak(os tettek) jogosítványának tekintenek, nagysága fordított arányban áll az erkölccsel.
Persze ez a rövid, ám annál lényegre törőbb jellemzés erős sarkítás, illetve karikatúra is egyben, mert szereplőin érezni a totális burnoutot, kiterjesztve azt testre-lélekre-elmére, minden mennyiségben és elképzelhető formában – ennek még durvább fokozatát a már említett Amerikai psycho mutatja be. Mindenesetre Az informátorok is jól, érzékletesen kiemeli, milyen sztereotípiák és misztikumok lengik be őket általában a „kívülállók” (ergo: a nem gazdagok) szemében.
Mindehhez az író szürreális környezet, körülményeket teremt, valamint értelmetlennek tűnő cselekedeteket végeztet semmitmondó, üres szereplőivel. Ez elsőre furcsának, zavarónak, s talán értelmetlennek hathat, de aki figyel (s esetleg többször is elolvassa az elbeszéléseket), annak mindenképpen össze fog állni a kép, hogy mi a könyv mondanivalója – amelyről nem szívesen rántanánk le a leplet, illetve teret is engedve ezáltal az egyéni értelmezéseknek.
Ellis írói stílusa pedig különös élvezetet nyújt. Egyszerűen ír, de úgy megszerkesztve nemcsak a dialógusokat, hanem a leírásokat is), hogy azt az érzetet kelti, hogy valami nincs rendben, a rendjén, valami diszharmonikus. Sőt, továbbmenve: nem egyszer brutális, hideg, rideg, tárgyilagos, megrázó hangnemet alkalmaz. Így összességében kényelmetlen, nyomasztó érzést okoz a mű.
Összefoglalva, Az informátorok hozza a szerzőtől megszokott színvonalat. S bármennyire is lehangoló, nem könnyen emészthető olvasmányról van szó, nagyon is megéri elolvasni. Nem célja a társadalomból vagy akár az életből való kiábrándulást elérni, csupán megjáratni kívánja az agytekervényeket, s kiemelni bizonyos visszásságokat.
