2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Nagy sikerű pálinka és pogácsasütő verseny Sajóbábonyban
23906-sbabony

Nagy sikerű pálinka és pogácsasütő verseny Sajóbábonyban

2014. március 1-jén rendezték meg a X. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt a település ipari parkjának nagyszerűen felújított kultúrközpontjában.

Sólyom Sándor köszöntője után Nagy Imre polgármester nyitotta meg a rendezvényt, aki elmondta, hogy a korábbi versenyeket a város művelődési házában tartották, de az évek során fokozódó érdeklődés indokolttá tette a nagyobb befogadóképességű hely kiválasztását. Mint mondta az új helyszín egyidős a gyárral (volt ÉMV), amely Sajóbábony határában a környék akkor legszebbnek tartott kiránduló völgyeiben épült fel. 1950-ben kezdett termelni, az akkori helyzetnek megfelelően hadiipari termékeket, majd az idő előre haladtával polgári felhasználású vegyi termékek gyártására tértek át (növényvédő szerek, bio-diesel, gyógyszergyár, stb.). Ma ipari parkként működik 1200 főnek adva munkát. A gyár kultúrháza adott helyett a jubileumi rendezvények, ahol minden korábbit túlszárnyalva 166 pálinka mintával neveztek be az érdeklődők. A rendezvény a Bükki Pálinka Lovagrend szakmai támogatásával valósult meg. A pálinkákat 6 zsűri csoport bírálta el. Amíg a zsűri dolgozott, színvonalas szakmai előadásra került sor a nagyteremben.

A verseny zárásaként kihirdették az eredményeket. Ennek alapján 10 db „Az év pálinkája”, 5 db nagy arany, 35 db arany, 71 db ezüst, 35 db bronz, 10 db oklevél minősítést ért el.

Szakmai értékelésként a Bükki Pálinka Lovagrend nagymestere, Orosz János elmondta, hogy nagyon sok jó minőségű párlattal találkoztak és fejlődés volt tapasztalható e téren. Bizonyára ebben szerepe van a pálinkafőző rendszerek fejlődésének is. Ma már a hagyományoson kívül az un. tornyos (tányéros) desztillálók is elterjedtek, melyek igazi hungarikumhoz méltó pálinkákat képesek előállítani. A pogácsasütők vetélkedésére 12 fő nevezett, is rendben lezajlott Ennek eredményei a Következők:

Zárásként Nagy Imre polgármester megköszönte minden „versenyző” részvételét és figyelemreméltónak ítélte, hogy a helyieken kívül az északi régió számos településéről megtisztelték a versenyt: Eger, Gyöngyös környék, Mád-Tarcal térség, a közvetlen borsodi körzet (Sajószentpéter, Edelény, Kazincbarcika). Ennek alapján az esemény jelentős, régiós szintet ért el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Bundás kenyér és zsidó tojás
Már reggel is nyitva a Kádár Étkezde, ahol hagyományos magyar reggelikkel várnak Ahogy azt a tavalyi újranyitáskor ígérte Gerendai Károly, a Klauzál …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés