Valószínűleg a rajongók nem kis bánatára, a végéhez közeledik a Cassandra Clare írta A végzet ereklyéi sorozat. Ebből adódóan az Elveszett lelkek városában, amit csak lehet, azt a végletekig fokozta is a szerző. Éppen ezért vigyázat: az Elveszett lelkek városának olvasása nem kis feszültséggel jár, ami miatt – na jó, azért némi túlzással, bár ki tudja – jó pár olvasó ennél a résznél szokhat majd rá a körömrágásra…
A sorozat utolsó előtti részében nem más forog kockán, mint a szerelem. Clary gonosz bátyjának és szerelmének életét Lilith hókuszpókusza köti össze, így ha egyikük alulról szagolja az ibolyát, akkor vele hal a másik is. Márpedig Sebastiant a Klávé nagyon el akarja tenni láb alól. Megkezdődik a versenyfutás az idővel: a bajtársak bármeddig elmennek, csakhogy megmentsék Jace életét, és piszkosabb ügyekbe, alkukba bonyolódnak, és nem riadnak vissza sem démonoktól, sem a kegyetlen Vasnővérektől. Clary pedig még ennél is nagyobb veszélynek teszi ki magát
Mivel A bukott angyalok városa nem várt módon kisebb mélyrepülésnek számít, ezért joggal lehetett tartani, hogy a zuhanás folytatódik, s végül a mélyben landol a sorozat. Szerencsére Cassandra Clare nemcsak megkapaszkodott, hanem újra a magasba lendült az ötödik résszel. Míg az előző részben Simon állt a rivaldafényben, addig ezúttal háttértáncosként szerepel, s helyét a többi szereplő veszi át a színpadon. És végre valahára lehet határtalanul olvadozni a másik szerelmespártól is (már éppen kezdett unalmassá válni a Clary-Jace páros huzavonája), ugyanis Alec és Magnus jelentősen több teret kap, akik az olvasókat számos megható, gyengéd, csöpögősen romantikus momentummal ajándékozzák meg.
Clary fokozatosan felcseperedik az árnyvadászattal járó felelősséghez, feladatokhoz, és egyre magabiztosabbá, bátrabbá válik. Jace pedig visszatalál régi gazfickós, szemétládára hajazó, egoista énjéhez, aki történeteivel rabul tudja ejteni a más iránti együttérzésre vágyó, érzékeny női szíveket. (Ha létezne az a bizonyos aranyhal, biztosan nem egy lány kívánná, hogy egy: Jace keljen életre, kettő: sírig tartó szerelemre lobbanjon irántuk.)
A cselekményben a megszokott módon továbbra sem nélkülözöttek az izgalmas, lendületes akciójelentek, és a fordulatokat sem kell nagyítóval keresni szerencsére. Clare humora is visszatért, ami Magnus és Simon közvetítésével mutatkozik meg. Valamint, a túlfűtött-érzéki jelenetek is megmaradtak (amik, mivel a sztori jellege és a célközönség miatt kulcsfontosságúak, ezért valószínűleg nem is kerültek volna ki).
Összességében, a sorozat eddig legjobban sikerült részének mondható Az Elveszett lelkek városa. Cassandra Clare eddig fifikásan húzta a mézesmadzagot és bonyolította a szálakat, viszont most végre számos darabkát a helyére illeszt a történetben, amivel egyenesen eufóriába, extázisba,, és napokig tartó transzba ejti olvasóit. Továbbá, az önsajnálatba süllyedt szereplőit felrázza, talpra állítja, hogy aztán újult erővel és elszántsággal vethessék bele magukat a végső megmérettetésbe – amely még várat magára a befejező rész megjelenéséig. De mint tudjuk: A türelem rózsát terem – és a bimbók máris újra láthatók.
