2026. 06. 13. szombat

Antal, Anett

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Reagálás Németh Szilárd sajtótájékoztatójára
royal_magazin_PNG

Reagálás Németh Szilárd sajtótájékoztatójára

A Fidesz három évet késlekedett a Jobbik által már 2010 áprilisában javasolt rezsicsökkentéssel. A multinacionális közműcégek ugyanis előre kitervelten, politikai nyereségvágyból, sok millió ember megélhetését veszélyeztették a privatizáció óta mesterségesen magasan tartott rezsidíjakkal.
A Jobbik szerint pusztán kampányfogás a választások előtt fél évvel elkezdett csökkentés, ezért úgy véljük, a 2010-2013 közötti időszakra utólagos kompenzáció illeti meg a fogyasztókat. A rezsicsökkentés végleges megvédésére pedig nem egy politikai nyilatkozat, hanem a Jobbik által benyújtandó jogszabályjavaslat lesz alkalmas, mely a Fidesz által javasoltaknál magasabb szintű, szigorúbb védelmet biztosít.

A nemzeti ellenzék szerint a rezsicsökkentés kormánykárosultja az a több százezer magyar család is, aki tűzifával fűt, a szociális faprogram ugyanis még a helyzet kis mértékű enyhítésére is alkalmatlan. És továbbra is égető kérdés: mi lesz a legnagyobb rezsitétellel, az élelmiszer-kiadásokkal? Mikor lesz hajlandó a Fidesz rábólintani a Jobbik által javasolt, az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentő javaslatra?

Fogyasztóvédelem terén elengedhetetlennek tartjuk az 540 ezres kötbérek és mérőóra-visszaélések elleni védelmet, a földgáz normál fűtőértékének, a közműcégek kötelezettségeinek ellenőrzését és az ott dolgozók munkahelyeinek megőrzését. Ezekről a kiskapukról a Fidesz szemérmesen hallgat.

Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés