2025. 01. 11. szombat

Ágota
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Felderítve: Miskolctól Romániáig

Felderítve: Miskolctól Romániáig

Egy Miskolcon elkövetett súlyos bűncselekmény felderítésének szálai egészen Romániáig vezettek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 2010 szeptemberében, Miskolcon történt bűncselekménnyel kapcsolatban.

A bűncselekmény részleteiről 2013. október 10-én Miskolcon nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok és Mircea Marius Negrut r. ezredes román belügyi attasé.

A nyomozás kiinduló adatai szerint az elkövetők 2010. szeptember 23-án délután Miskolcon, egy Gyár utcai lakásba tetőjavítás ürügyén mentek be, majd egy elszámolási vitát követően az elkövetők bántalmazták az idős házigazdát. A támadók értékek után kutatva felforgatták a sértett lakását, majd mobiltelefont, karórát, hosszabbítót, munkásruhát, valamint készpénzt tulajdonítottak el. A bűncselekmény elkövetése után egy közeli szórakozóhelyen italoztak, később pedig elhagyták a várost.

A bűncselekmény áldozatául esett 70 éves férfi kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.

A három évig tartó nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével H. R. 39 éves, H. L. 33 éves, valamint L. Gy. 27 éves román állampolgárságú férfiak gyanúsíthatóak, akik kihallgatása nemzetközi jogsegély keretében – a magyar és a román ügyészi szervek közreműködésével – a közelmúltban megtörtént.

Az azonosított terheltek jelenleg román büntetés-végrehajtási intézetben, személyes szabadságot korlátozó intézkedés hatálya alatt állnak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés