2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Cirkusz a miskolciaknak, pénz a haveroknak?
royal_magazin_PNG

Cirkusz a miskolciaknak, pénz a haveroknak?

Ha a miskolci sörfesztivált idén is a tavalyai feltételekkel rendezték meg, akkor Miskolc több tízmilliós bevételtől eshetett el, miközben a bevétel java ismét a rendezvényt szervező törökbálinti cégnél realizálódott, véli a jobbik.

Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő az erről tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Jobbik többször felhívta már a városvezetés figyelmét a helyi vállalkozások támogatására, a Fidesz azonban ezt mind a mai napig csak a szavak szintjén tartja fontosnak. A gyakorlatban más városok cégei viszik a megrendelések jelentős hányadát, nem csoda, ha Miskolc gazdasági mutatói nem javulnak, hangsúlyozta a politikus.

Ennek kapcsán arra kérte Miskolc polgármesterét, tájékoztassa a lakosságot: idén is a tavalyi feltételekkel rendezték-e meg a helyi sörfesztivált. Ha igen, az a képviselő szerint azt jelenti, hogy a város ingyen biztosította a helyszínt, a reklámfelületet, az orvosi ügyeletet, a takarítást és a szemétszállítást is, vagyis Miskolc több tízmilliós bevételtől esett el, miközben a haszon java Törökbálinton realizálódott. Tartunk tőle, hogy a pénz ismét a haverokat gazdagította, a miskolciaknak csupán a cirkusz maradt – fogalmazta meg véleményét Pakusza.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés