2025. 01. 11. szombat

Ágota
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a Rendőrség!

Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a Rendőrség!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat halálos közlekedési baleset okozása bűncselekmény ügyében.

Az M3 autópályán 2013. július 6-án 05 óra 10 perckor egy szerb állampolgár vezetett egy vontatóból és az utána kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvényt, Nyíregyháza irányából Budapest felé.

A sofőr vezetés közben feltehetően elaludt és áthaladt a járművel a belső sávba. Ezt követően gépkocsi átszakította a pályatesteket elválasztó dupla szalagkorlátot, majd tovább haladva áthajtott a bal oldali forgalmi sávokon és az autópálya melletti rézsűs résznek ütközve a fák között állt meg. A közlekedési baleset következtében a járműszerelvény utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a gondos kórházi ápolás ellenére július 9-én elhunyt. A gépjármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján, a baleset bekövetkezésekor az M3-as autópályán látva a közlekedési balesetet több személygépkocsi, tehergépkocsi vezetője is megállt és segíteni próbált a megsérült és a kamion fülkéjében rekedteken.

 

A Rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a közlekedési baleset időpontjában az adott útszakaszon közlekedtek, valamint a baleset után megálltak, illetve a sérülteknek segítséget nyújtottak, továbbá érdemi információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatban.

 

Jelentkezni lehet a 06-46/514-500 – 70-28 melléken, vagy az ingyenesen hívható a 112-es rendőrségi segélyhívó számokon. Továbbá személyesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, illetve a stefanja@borsod.police.hu elektronikus címen.

 

A bejelentők, tanúk adatait a Rendőrség bizalmasan kezeli.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés