2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Káosz a miskolci közigazgatásban
royal_magazin_PNG

Káosz a miskolci közigazgatásban

Miközben Miskolc számos területén az utcán folyik a szennylé, a Fidesz közigazgatási reformjának köszönhetően a hatóságok nem tudják eldönteni, kinek is kéne intézkednie, hangzott el a Jobbik hétfői sajtótájékoztatóján.  Jakab Péter, a párt önkormányzati képviselője elmondta, többször jelezte már Miskolc jegyzőjének, hogy több városrészben az ott élő mélyigénytelen emberek a szennylét nem elszállíttatják, hanem egyszerűen az utcára öntik, középkori állapotokat idézve elő Miskolc belvárosától néhány száz méterre.

Mint mondta, a jegyző szerint 2013. január 1-jétől nem neki kell intézkedni ilyen ügyekben, hanem az Észak-Magyarországi Vízügyi Felügyelőségnek. Utóbbi viszont arról tájékoztatta, hogy nem neki, hanem a jegyzőnek kell lépnie. A felek, miután nem tudtak megegyezni abban, hogy kinek is kellene dolgoznia, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordultak.

Jakab Péter szerint az eset tükrözi, hova vezet a Fidesz közigazgatási reformja, melynek eredményeként teljes a káosz Miskolcon: senki nem tudja, kinek mi a feladata, mindenki a másik hivatalra mutogat, közben pedig a szennylé tovább folyik az utcán. Így nehéz lesz rendet tenni Miskolcon, jegyezte meg a képviselő.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés