2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Végleg lelepleződött a HaHa
royal_magazin_PNG

Végleg lelepleződött a HaHa

A Jobbik eddig is bizonyos volt abban, hogy a Hallgatói Hálózat hátterében bukott szocialista és szabaddemokrata politikusok, valamint szellemi befolyásukat veszni érző balliberális értelmiségiek állnak. Az elmúlt napokban ez már tagadhatatlanná vált, miután kiderült, hogy a szervezetet a Bajnai Gordon körét is támogató Soros Györgyhöz köthető, amerikai tanácsadók látják el instrukciókkal.
A decemberben megkezdődött HaHa-s tiltakozások már régen nem a kétségtelenül sok sebből vérző magyar felsőoktatási rendszer átalakításáért folytatódnak, hanem pusztán önös politikai és pártérdekeket szolgálnak, valamint a legitim képviselettel rendelkező hallgatói önkormányzatok hiteltelenítését célozzák.

A Jobbik szégyenteljesnek, de egyben jellemzőnek is tartja, hogy többszörösen levitézlett politikusok sok tízezer diák és hallgató jóhiszeműségét, a minőségi felsőoktatás megteremtése iránti elkötelezettségét kihasználva próbálnak maguknak politikai tőkét kovácsolni. Nemzeti ellenzéki pártként bízunk benne, hogy a magyar fiatalok józan többsége nem fog bedőlni ennek a szemfényvesztésnek!

Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Jobbik Oktatási Kabinet elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés