2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Morvai Krisztina: az állam magára hagyta a tisztességes miskolciakat
15393-morvai

Morvai Krisztina: az állam magára hagyta a tisztességes miskolciakat

A politikus úgy fogalmazott: Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, ám az országban sok vonatkozásban harmadik világbeli jelenségeket tapasztal.

Megnézte a Lyukó-völgyi városrészt, ellátogatott az úgynevezett számozott utcákba és az Avasra. Véleménye szerint az állampolgárok teljesen magukra maradtak a bűnözéssel szemben, az emberek kénytelenek ehhez igazítani az életüket. Az állam szisztematikusan elhanyagolja a bűnmegelőzési és a bűnfelderítői feladatát – fejtette ki álláspontját az európai parlamenti képviselő.

Megismerkedett azon munkavállalók problémájával is, akik, mint mondta, szinte rabszolgasorban dolgoznak olykor embertelen körülmények – fűtetlen csarnok, szalag melletti robot – között. Álláspontja szerint a “harmadik világbeli létünknek ez a másik megnyilvánulása, olyan gazdasági helyzetet teremtettek ugyanis, ahol 70-80 ezer forintért kénytelenek dolgozni, megfelelő munkajogi védelem és az emberi méltósághoz szükséges jövedelem nélkül.

A borsodi megyeszékhelyen családi és kisgazdákkal is találkozik. Mint mondta, “maximális jó szándék mellett” szeretné megismerni a valós információkat. Szerinte ugyanis a földügyekkel kapcsolatos eljárások átláthatatlanok. “Spekulánsok kezében van a magyar föld, ez is harmadik világbeli jelenség” – tette hozzá.

– MTI –

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés