2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A főváros pár nap alatt termelt GDP-jéből biztosíthatná a BKV éves működését
royal_magazin_PNG

A főváros pár nap alatt termelt GDP-jéből biztosíthatná a BKV éves működését

A Fővárosi Közgyűlés fideszes képviselői és a városvezetés megszavazták a tíz és huszonöt milliárd forintos hitel és hitelkeret igénybe vételét. A Jobbik fővárosi frakciója nem támogatta az előterjesztést, mivel megdöbbentőnek tartja, hogy Budapestnek hitel felvételét kell kilátásba helyezni úgy, hogy az ország GDP-jének negyven százalékát ez a város adja. Ez az összeg nagyjából 11 ezer milliárd, napra lebontva pedig több mint 30 milliárd forint, tehát a főváros egy nap alatt termeli meg a nagyerdei stadion megépítésének teljes költségét.

Ez azt jelenti, hogy már öt napnyi GDP-nek megfelelő összegből – megközelítőleg 150 milliárd forint – biztosítani tudná a BKV egész éves működését a főváros, úgy, hogy akár még buszvásárlásokra is jutna pénz, a dugódíj pedig szóba sem kerülne. Ez alapján kijelenthető, hogy a kormány által lassan teljesen megszüntetett normatív támogatás sem adomány a fővárosnak, hanem csupán töredékét kapja vissza Budapest annak a pénznek, amit saját maga termel meg.

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!