2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Cegléd után melyik település következik?
royal_magazin_PNG

Cegléd után melyik település következik?

A PMRFK szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea 2012. augusztus 23-án arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Cegléden elkövetett bűncselekmények száma nem haladja meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén lévő más településeken elkövetett vagyon elleni bűncselekmények számát.

Mivel a fenti nyilatkozat országgyűlési képviselői minőségemben személyemet is érinti, ezért az alábbi reagálás megtételét tartom fontosnak.

Az, hogy mennyi a más településeken elkövetett bűncselekmények száma, azt nem tudjuk, így nincs mihez viszonyítanunk. A bűnözői elemek reményeim szerint Ceglédről elmentek, máshol vernek tanyát, ha azonban a rendőrség nem teszi a dolgát, akkor más helyszínen fog a ceglédihez hasonló hadiállapot kialakulni. Önöknek így lehet, hogy szerencséjük lesz, hiszen ezáltal más megye bűnügyi statisztikáját fogják rontani a bűnözők.

Véleményem szerint azonban az embereket egyáltalán nem érdekli a statisztika, az ő számukra egy bűncselekmény is sok. Amikor elviszik az udvarukról a megtermelt javakat, lakásukból vagyontárgyaikat, felszedik kerítéseiket, egyes cigánybűnözők rettegésben tartják őket, és életüket ellehetetlenítik, akkor ezeket az embereket egyáltalán nem a statisztika foglalkoztatja. Az érdekli őket, hogy a rendőrség mikor áll már a sarkára, mikor veszi végre komolyan esküvel megszentelt feladatát, azaz a fenti típusú bűncselekmények felgöngyölítését, illetve azok megelőzését.

Tisztelt PMRFK Szóvivő Asszony!

Tájékoztatom Önt arról, hogy a ceglédi események folyamán a felfegyverkezett cigány csoportosulás botokkal, szúró, vágó eszközökkel, szamuráj karddal tárgyalt a helyi rendőrkapitánnyal. Amennyiben a törvényt sértő elemek ellen ez esetben intézkedést foganatosítottak volna, akkor több szabálysértési, és bűnügyben kellett volna eljárást indítaniuk.

Ha ezidáig megakadályozták volna a törvény erejével azokat a szabálysértéseket, bűncselekményeket, amelyek megvalósultak, ez a helyzet nem alakult volna ki. Ameddig a rendőrség nem látja el megfelelően feladatát, addig senki ne higgye, hogy vége lesz ennek a bűnözési formának.

A ceglédi lakosok azt mondták, hogy elég volt és kezükbe vették saját sorsuk irányítását, mert a rendőrségtől már nem remélhettek segítséget. Az Önök statisztikája azért javul, mert az emberek megelégelték bürokratikus intézkedéseiket, fél napig tartó jegyzőkönyvezéseiket és már be sem jelentik a különféle bűnügyeket, mert előre tudják, hogy csak az eredménytelenségről kapnak Önöktől tájékoztatást. Ameddig ezen a módszerükön nem változtatnak, addig valószínű, hogy a statisztika az Önök számára egyre kedvezőbb lesz, a valóságos bűncselekmények száma pedig folyamatosan növekvő tendenciát fog mutatni.

Korondi Miklós országgyűlési képviselő

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés