2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik tiltakozik az adók lakosságra hárítása miatt
royal_magazin_PNG

A Jobbik tiltakozik az adók lakosságra hárítása miatt

Bár a kormányzat azzal az indoklással vezette be ágazati különadóit s a távközlési adót is, hogy azt a nagy szolgáltatók fogják fizetni, már akkor látható volt, hogy az ostor végül az egyes embereken, a magyar családokon csattan. Noha a kabinet kitartott amellett, hogy az ágazat három nagy cége vállalja majd a terhet, azóta közülük ketten is jelezték, hogy minden pironkodás nélkül áthárítják ügyfeleikre azt az adót, amit nekik kellene fizetniük.
A napokban az egyik legnagyobb, korábban magyar tulajdonú távközlési cég jelentette be, hogy szeptemberi, illetve októberi hatállyal módosítja díjszabását, s bár a cég kommunikációja szerint ez „nem a bevezetett új távközlési adó áthárítását jelenti”, a döntést „kedvezőtlen piaci folyamatokkal” indokolják, az időzítés ismeretében nehéz elképzelni, hogy az emelésben nincs szerepe a kormányzat újabb megszorító lépésének.

Azzal, hogy a lakossági előfizetéses és feltöltőkártyás telefondíjak egy része és több díjcsomag havidíja emelkedik, láthatóvá válik, hogy az ágazat nagyobb szolgáltatói lényegében egyöntetűen növelik áraikat, s erős a gyanú, hogy a rájuk kivetett adó teljes egészét még ebben az évben ki tudják fizettetni előfizetőikkel.

Ki kell emelnünk, hogy a kis és közepes méretű magyar vállalkozások is rosszul járnak, hiszen szerződéseik esetében szintén nő egyes díjcsomagok, valamint a nemzetközi kimenő hívások árai, továbbá nőnek egyes havidíjak és üzenetdíjak is. A nagyvállalati ügyfelek esetében ugyanakkor ezek a tehernövekedések jobbára nem tapasztalhatók, tehát az áthárítás nagy része az egyszerű polgárokon és a munkahelyek többségét biztosító kisvállalkozókon csapódhat le.

A Jobbik éppen ezért elutasítja azt az álszent kormányzati indoklást, hogy „az erős verseny megakadályozza majd az adók áthárítását”, és a nemzeti párt egy olyan ellenőrző, monitoringrendszer azonnali kiépítését sürgeti, mely akár hétről hétre képes mérni a díjtétel-emeléseket, s azonnal kiszűrni, ha az érintett óriáscégek kibújnának saját fizetési kötelezettségeik alól. Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy az egykulcsos adózás zsákutcája és a kilátástalan kormányzati gazdaságpolitika miatt a magyar embereknek nincs arra pénzük, hogy nagyvállalatok adóját fizessék meg.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés