2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Malév-vizsgálóbizottság: saját felületességének áldozata lehet a Fidesz
royal_magazin_PNG

Malév-vizsgálóbizottság: saját felületességének áldozata lehet a Fidesz

A mai bizottsági ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz önmagának állított csapdát a vizsgálóbizottsággal. A határozati javaslatban megadott vizsgálóbizottsági név alapján ugyanis a Malév jelenlegi helyzetét előidéző intézkedések és a politikai felelősség egészen 2010. december 31-ig vizsgálhatók.

A bizottság neve ugyanis egyértelmű: a Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, illetve az ebben az időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgáló bizottság.

A bizottsági ülésen Varga István elnök mindent megtett, hogy meggyőzze az ellenzéket ennek ellenkezőjéről. Ahogy az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett fél éves időkeret rendkívül rövid lesz a téma súlyához és összetettségéhez képest. Tekintve, hogy kétharmaddal mindent lehet, így csupán egy országgyűlési szavazás kérdése, hogy – amennyiben valóban fel akarják tárni az érdemi ügyeket a Budapest Airport Zrt. és a Malév privatizáció-államosítás kapcsán – a Fidesz meghosszabbíttassa a bizottság működését.

A Jobbik mindent el fog követni azért, hogy fény derüljön a Malév felszámolásáért és ezzel egy nemzeti stratégiai ágazat eltüntetéséért, valamint több ezer ember munkahelyének elvesztéséért felelős rossz vagy hiányzó kormányzati döntésekre, személyi felelősökre.

Bertha Szilvia országgyűlési képviselő

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés