2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Karácsonyi ajándékgyűjtést indít a miskolci Jobbik
11662-karacsonyi-akcio

Karácsonyi ajándékgyűjtést indít a miskolci Jobbik

„Az idei év történései alapján kijelenthető, hogy Miskolc a rendszerváltás óta az egyik legnehezebb évén lesz túl hamarosan, s mint tudjuk a jövő év célja sem más, mint – ahogy Orbán Viktor fogalmazott – a túlélés.” – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Szegedi Márton a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetője és Molnár Andrea, a Jobbik miskolci ifjúsági tagozatának vezetője tartott a borsodi megyeszékhelyen.

Szegedi elmondta, az országban tomboló szociális válság Miskolcon, mint hátrányos helyzetű településen fokozottan jelentkezik. Sokan csak a téli kilakoltatási moratóriumnak köszönhetik, hogy nem az utcán kell tölteniük a Karácsonyt, a tavasz azonban újabb emberi tragédiákat vetít előre. A frakcióvezető szerint kérdéses az is, hogy a városvezető Fidesz-KDNP által megszavazott jelentős díjemelések után, „a közüzemi számlák tengerében” hogyan vészelik át az előttünk álló évet a miskolciak. Ezekben az időkben különösen fontos az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került honfitársaink iránt érzett szolidaritás. – hangsúlyozta a politikus hozzátéve, a Jobbik keresztény pártként nem csak szavakban, hanem tettekben is megéli a Karácsonyt. „Ezért állítunk országszerte kettős kereszteket, ezért segítünk a falvak magára hagyott lakosságán, s ezért indítunk karácsonyi ajándékgyűjtést is.” „Hisszük és valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért.”

Molnár Andrea, Miskolc MJV Egészségügyi és Szociális Bizottságának tagja arról beszélt, hogy bár Karácsony közeledtével mindenki ajándékozási lázban ég, nem túlzás azt állítani, idén is rengeteg magyar család számára fog nehézséget okozni, mi kerüljön a fa alá.
Éppen ezért a Jobbik Miskolci Ifjúsági Tagozata a Jobbik Miskolci Alapszervezetével közösen karácsonyi ajándékgyűjtési akciót indít, hogy „meghittebbé tehessük elsősorban a gyermekek karácsonyát.” – jelentette be a helyi IT elnökasszonya, aki a miskolci és a bőcsi ifjúsági tagozat tagjaival a mai napon a város különböző pontjain kedveskedett apró ajándékokkal a gyerekeknek.

A Jobbik várja a rászoruló magyar gyermekeknek szánt karácsonyi ajándékokat, legyenek azok játékok, könyvek vagy egyéb meglepetések, melyeket a felajánlók december 23-ig juttathatnak el a miskolci Jobbik irodába (Miskolc, Széchenyi u. 52., hétfő-szerda-péntek:10.00-17.00).

Miskolci Jobbik

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés