Szatmárnémeti, 1990. március 15. A véres marosvásárhelyi pogrom főpróbája, melynek során a román csőcseléknek ellenállva, honfitársait védve súlyos, máig tartó sérüléseket szenvedett a ma hatvannyolc éves Feri bácsi. Szűcs Ferenc azon a bizonyos március idusán nem akart mást, mint nemzettestvéreivel együtt méltó módon tisztelegni a magyar szabadságharc hősei előtt. A román hatalom azonban, mintegy gyakorlatozva a marosvásárhelyi etnikai támadásra, leitatott román parasztokat uszított az ünneplő magyarokra, akiknek egy része a közeli székesegyházba menekült. A románok késekkel estek neki az ajtónak, majd a békéltető szándékkal fellépő püspöki titkárnak. Az akkor negyvenes éveiben járó életerős magyar férfi bajba jutott honfitársai segítségére sietett. Ahogy ő maga mesélte, a románok vezetőjét kidobta az udvarról, ezt követően azonban kb. 50-60 fiatal rugdosta eszméletlenre a magyarok védelmezőjét. A mentők, miután a helyi román sebész nem volt hajlandó ellátni sérüléseit Mátészalkára vitték az addigra már halottnak hitt férfit, akit mind a mai napig agyvérzés, vesesorvadás, megannyi betegség és a vele járó munkaképtelenség emlékeztet arra a fekete márciusra. Ő mégis büszkén vallja, ha újból bántanák a magyart, ismét közbelépne. S hogy mindezért mi a köszönet?
Pénz híján kiváltatlan receptek, el nem végzett gyógykezelések, szegénység. Feri bácsi a helyi RMDSZ-hez fordult segítségért, azonban azt a választ kapta, ha a párt segítene a szatmárnémeti pogrom áldozatán, az kimerítené a hatalommal való visszaélés fogalmát. Ez a reakció pedig véleményem szerint kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Éppen ezért, az ideiglenesen elcsatolt országrészek magyarságáért felelősséget érző politikusként arra kérem a magyar kormányt, hogy köszönetünk jeléül vállalja át Szűcs Ferenc kezelési költségeit, Schmitt Pál köztársasági elnök úr pedig a magyarságért viselt áldozatvállalás elismeréséért tüntesse ki szatmárnémeti hősét.
Szegedi Csanád EP-képviselő, a Jobbik országos alelnöke
