2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Demonstráció a cigánybűnözés ellen Borsodban Vona Gáborral
szegedi-marton

Demonstráció a cigánybűnözés ellen Borsodban Vona Gáborral

Ma miskolci városházán sajtótájékoztatót tartott a Szegedi Márton a Jobbik miskolci elnöke és frakcióvezetője, és Miklós Árpád a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei frakcióvezetője. Szegedi elmondta, hogy a Schmitt Pál miskolci látogatásakor mondott beszédét, mikor arra utalt, hogy Borsod megye polgárháború szélén áll, sokan nem vették komolyan, pedig ez már valósággá is vált.

Szegedi Márton utalt arra, hogy Borsodban egy héten belül három erőszakos bűncselekmény is történt, mind a három esetben magyar embereket gyilkoltak meg (Lak, Kovácsvágás, Hernádnémeti községekben), és a háromból két esetben már ki is derült, hogy az elkövetők cigány származásúak. Szegedi Márton kijelentette, hogy a Jobbik nem asszisztál tovább a Fidesz még el sem kezdett „rendteremtéséhez”, ezért 2011. február 3-án, csütörtökön 18.00 órától Lakon a művelődési háznál a Jobbik demonstrációt tart. A demonstráció vezérszónoka pedig Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke lesz. A demonstráció végén az egybegyűltek pedig fáklyákkal vonulnak a január 23-án cigánygyerekek által meggyilkolt Ica néni házáig, ahol elhelyezik a megemlékezés mécseseit.

A sajtótájékoztató végén Miklós Árpád megyei frakcióvezető a sajtó felelősségét hangsúlyozta, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően tájékoztassák az állampolgárokat az eseményről, és a cigánybűnözéssel kapcsolatos tényekről, hogy Borsod megye segélykiáltása végre Budapestig is elhallatszódjon. A megyei frakcióvezető meghívta továbbá az edelényi választókerületben indult képviselőjelölteket (Daherre Pierre, Gúr Nándor, Molnár Oszkár valamint a parlamenti mandátumot nem szerzett cigány képviselőjelölt,Horváth Aladár), hogy jelenjenek meg a rendezvényen, és álljanak választóik elé.

Információink szerint a rendezvényen részt vesz az Új Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg is.

jobbik.hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés