A Lehet Más a Politika négy héttel ezelőtt nyílt levélben kérte Fellegi Tamás minisztertől a Mal Rt. privatizációs szerződéseinek nyilvánosságra hozatalát. Erre a mai napig – többszöri, egyebek közt parlamenti rákérdezésünk dacára – sem került sor. Bizonyára nyomós oka van annak, hogy ez a lépés nem történt meg, hiszen a Nemzeti Együttműködés Programja (vagyis a kormányprogram) még azt tartalmazta: „vissza kell állítani a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat: azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve.” Mivel a Mal Rt.-t és csatolt részeit még a Horn-kabinet adta el, nehezen tudjuk elképzelni, milyen érdeke fűződhet a jelenlegi kormánynak a titkolózáshoz – hacsak nem egy olyan személyt akarnak védeni vele, aki rendszereken és kormányokon átívelő szereplője a magyarországi közpénzköltésnek, és – bár gyakran szerepel a neve vitatható ügyek szereplői között – sosem veszíti el a politika jóindulatát.
Azt, hogy mit tartalmaz a privatizációs szerződés, csak indirekt információink vannak, de azok kellőképpen tanulságosak. Az alumíniumipar eladásakor tudatos kormánystratégia volt, hogy a környezetvédelmi rehabilitáció várható költségeivel csökkentették az eladási árat. Egy 1998-ban elfogadott, Csiha Judit által aláírt kormányjelentés szerint a privatizált társaságok két kivétellel teljesítik mindazokat a környezeti kárelhárítási kötelezettségeket, amelyek a vonatkozó szerződésekből rájuk hárulnak.
A kivételek egyike éppen a mostani vörösiszap katasztrófával kapcsolatba hozható ajkai gyár, amely csak a privatizáció utáni, a folyó termelés nyomán keletkező károk elhárítását ígérte meg (az események fényében ezt az ígéretet sem tartotta be maradéktalanul). Amennyiben a privatizációs szerződés valóban nem szólt a felhalmozott vörösiszap rekultivációjáról, legalább is különös, hogy miért adott az állam mégis – a környezeti kárelhárításra tekintettel – nagyon jelentős árengedményt az ajkai gyár vevőinek.
A Csiha-féle kormányjelentés ráadásul azt is leszögezi: „Az Ajkai Alumíniumipari Kft. esetében az érintett VI-X. számú vörösiszap tárolók a társaság (azaz a Hungalu) tulajdonában maradnak, azok kárelhárítását maga a társaság végzi el az előre banki zárolt számlára helyezett, és mindig csak az elvégzett feladatoknak megfelelő pénzeszközök biztosítása mellett.” Vagyis az egykori Hungalu-vagyonból a privatizáció során elegendő pénzt tettek félre ahhoz, hogy az említett kazetták (amelyek közül a X. számúnál történt a baleset) vörösiszap-tartalmát biztonságba helyezzék. Újabb izgalmas kérdés tehát, hogy mi történt a környezeti rehabilitációra elkülönített milliárdokkal – egy szintén 1998-as keltezésű környezetvédelmi minisztériumi feljegyzés szerint ugyanis „nem egyértelmű, hogy a Hungalu vállalatcsoport a környezeti kárelhárítás érdekében milyen intézkedéseket tett”.
A magyar alumíniumipari privatizációs piramis csúcsán, az állami vagyonkezelő jóváhagyó határozatát is aláíró vezérigazgató-helyettes Kocsis István állt. Aki példátlan, kormányokon átívelő karriert futott be. Az ÁPV vezérigazgató-helyetteseként kézjegye látható a Tocsik-szerződéseken. Ő volt a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a 2003-as súlyos üzemzavar idején, amikor a balesetet bekövetkezte után sem szakította meg a vadászatot, majd két hétig nem állt szóba a sajtóval. MVM-vezérigazgatóságának ideje alatt tízmilliárdos vitatott szerződések születtek offshore hátterű vállalkozásokkal a cégnél, amelyekkel kapcsolatban még mindig folynak a vizsgálatok – többek közt 1 milliárd forintért adott bérbe a villamosenergia-vállalatnak egy horvátországi szállodát egy bizonyos Mrs. Istvan Kocsis. A BKV vezérigazgatójaként úgy vélte, hogy a cég jogszerűen fizetett 130 millió forint végkielégítést a továbbfoglalkoztatott Szalainé Szilágyi Eleonórának.
Kíváncsian várjuk, hogy a kormány mikor fogja nyilvánosságra hozni a privatizációs szerződést, és mikor kívánja meghallgatni az érintetteket az eladás körülményeiről, különösen tekintettel a végső szót kimondó, Kocsis Istvánra.
