2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Épül a narancsbirodalom: kilenc évre betonozzák be a legfőbb ügyészt is
royal_magazin_PNG

Épül a narancsbirodalom: kilenc évre betonozzák be a legfőbb ügyészt is

A jogállamnak tegnap hadat üzent Fidesz ma ismét bebizonyította, hogy nem tűr ellensúlyt. Az LMP szerint azért tervezik kilenc évre megválasztani a legfőbb ügyészt, hogy biztosítsák érinthetetlenségüket. Úgy tűnik, a Fidesz mindent elsodor, ami kicsit is hatalma útjában állhat: tegnap az Alkotmánybíróságról és a népszavazásról, ma a független ügyészségről derült ki, hogy pusztán zavaró tényezők a narancsuralom építésében.
Az ügyészi törvény módosításának egyetlen célja lehet: kétharmados többségét kihasználva a kormánypárt saját kegyeltjét ülteti kilenc évre az ügyészség élére. Ezzel elérik, hogy kilenc évig csak olyan ügyben legyen vádemelés, melyben a narancsuralom akarja. Stiklis ügyeikben nem kell majd vádemeléstől tartani, hiszen azok az új legfőbb ügyész hivatalba lépéséig – ha egyáltalán ez a kétharmados szabály mellett bekövetkezhet – elévülnek.
Minden más érv, szép szó, mely az ügyészség függetlenségének védelméről szól, maszatolás, mellébeszélés.
A Fidesz nem tűr semmilyen ellensúlyt, semmilyen más véleményt. Ezzel – bár most legyőzhetetlennek hiszik magukat – megkezdték a bukásukhoz vezető hosszú menetelésüket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés