Bizonyítvány osztásra hívták meg Pokorni Zoltánt és dr. Aradszki Andrást Százhalombattára, a Pártok Házába, ahol a padokban, illetve a székeken nem diákok, inkább már iskolázott emberek ültek. A különleges „tanévzárót” nagy érdeklődés mellett tartották meg, vendég volt még egy híres „énektanár”, művész, Pitti Katalin operaénekesnő is.
A két házigazda Papp Miklós, a Fidesz, és Miskei István a KDNP helyi elnöke köszöntötték a megjelenteket, majd bemutatták a vendégeket. A művésznő természetesen egy-egy dallal lepte meg az érdeklődőket, de politikai érdeklődésével, aktivitásával is. Beszédének lényege, áldozatokra van szükség ahhoz, hogy jobb legyen a jövőben, de „önökön is múlik, lesz-e változás, addig viszont igen sokat kell még tanulnunk és dolgoznunk.” Azt is megkérdezte a nyilvánosság előtt a mellette ülő egykori oktatási minisztertől, ha hatalomra kerül a Fidesz, mit tesz az ének-zene oktatásért?
Pokorni Zoltán először rövid átfogó politikai látleletet adott:
– A kétharmados többség jó volna, de maradjunk meg a realitások talaján – szögezte le. – Nem jó ezen meditálni, mert elbizakodottá tesz. Most nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem végeznünk kell a dolgunkat, különben is, lehet ötven százalékkal is kormányozni.
Nagy taps volt a jutalma, mint ahogy akkor is, amikor megnyugtatta a publikumot arról, hogy lesz elszámoltatás, mert a felelősöket meg kell nevezni.
– Köztünk nem lehetnek, nem maradhatnak ilyen emberek – folytatta. – Nekünk tudni kell kik azok, ha mégis előfordulnának, és akkor szintén nem maradhat el az elszámoltatásuk. Az erkölcsi tisztaságért meg kell nevezni őket is!
A kérdések órájában az ének-zene oktatáson túl, szóba került a buktatás, a mindennapos testnevelés lehetősége, az új, nagy vihart kavart óvodai nevelési program és a nyugdíjasok helyzete is. Pokorni Zoltán a következőket válaszolta röviden összefoglalva:
– Nehéz kérdés az ének-zenei oktatás, hiszen két formája is van. Magyarországon a kontinensen egyedülálló módon létre jött a művészeti iskolák hálózata, amit egyre kevésbé akarnak finanszírozni, ezen feltétlenül változatni szeretnénk. A másik, az iskolai zenei oktatás, amelyet tágítani, szélesíteni kell, annál is inkább, mert ahogy a művésznő mondta, igen hasznos lenne, ha a zene minden gyerekhez eljutna, beépülne az életébe, ami más, lelkiekben gazdagabb emberré tenné őket. A mindennapos testnevelés bevezetése pedig nem olyan egyszerű kérdés, főleg ott, ahol nincsenek meg ehhez a feltételek. A bolognai rendszer és az oktatási törvény is korrekcióra szorul. Nem célunk a gyerekek megalázása, a buktatás nem lehet fegyelmi, büntetési eszköz, ezt a nevelés szolgálatába, a gyerek érdekébe kell állítani. Az óvodákban pedig csak nyugodtan csinálják tovább a dolgukat az óvónők, ahogy eddig, egy kislányt se tiltsanak el a babázástól, kisfiút a katonáskodástól. Nem véletlen, hogy nyolc évi szoclib kormányzás után mindenki, a nemi szerepek felcserélésére gondol…
A bizonyítványosztás, azaz az est végén egy százhalombattai férfi arra hívta fel a politikus figyelmét, hogy a helyi két nagy vállalatnál nem a legjobb körülmények között, három műszakban kellett dolgozni és a 65 éves nyugdíjkorhatárra elkopik a szervezetük, használhatatlanná válnak, s kérte: „Ne tolják ki az emberek robotos életét a halál közelébe!” Pokorni Zoltán erre így reagált: – Szerintem megoldható lesz, hogy mi döntsük el, meddig dolgozzunk, mikor menjünk nyugdíjba.
Az est házigazdáitól azt is megtudtuk, hogy éppen egy százhalombattai úr készített el javaslatát a korengedményes nyugdíjaztatásra, amit majd szeretnének a törvényhozóknak is bemutatni. Már sokan várják a valódi kormány-tanév végét, az igazi bizonyítvány (ki)osztást!
Temesi László
