2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kolláth György: Bűnösök bűnök nélkül?
Kolláth György: Bűnösök bűnök nélkül?

Kolláth György: Bűnösök bűnök nélkül?

Kolláth György: Bűnösök bűnök nélkül?Az alkotmányjogász szerint töredezik a bal-, tör előre a jobb média

Sztrájkról, médiáról, kreált és valódi bűnösökről beszélt dr. Kolláth György alkotmányjogász a budapesti Közéleti Kávézóban, amelyen élénk volt az érdeklődés. Többek között Sólyom László szerepéről, illetve szereptévesztéséről is szó esett.

Szokásához híven olyan gyorsan pergett a neves alkotmányjogász nyelve, annyi témát említett vagy csak érintett gyors egymásutánban, hogy észre sem vettük az idő múlását. Dr. Kolláth György a tévében megszokott vehemenciával vetette bele magát a „kávézásba”, Luther Imre előadóművész-moderátor segítségével…

Sólyom László államfőről is meg volt többek között a véleménye, már csak azért is, mert „Sólyom több törvényjavaslatot nem fogadott el, s küldött vissza, mint a két elődje együtt véve másfél évtized alatt!” A jogászi hivatásról is szó esett, szellemesen fogalmazta meg mondandóját erről a témáról:

– Mi felesküdtünk az alkotmányra fehér kesztyűben, de nem azért, hogy ujjlenyomatot ne hagyjunk. Sajnos ma vissza lehet élni az állam büntető hatalmával, ott tartunk, hogy bárkit bevisz a rendőr, hoznak egy tanút és már kész is a „büntet”. Bűnözőket kreálnak valódi bűnösök nélkül.

Kérdezték az előadótól, mi várható a választások után, kormányváltáskor, azaz kell-e félni a felelősségre vonástól? Erre a következőket válaszolta.

– Van mitől félnie annak, aki bűnt követett el, de azt büntessék is meg! Mindegy, hogy milyen színekben követte el bűnös cselekedetét, nem lehet és nem szabad megtorlatlanul hagyni. Egy disznóság a baloldalról, egy a jobbról, az nem oltja ki egymást, az nem nulla, hanem az kettő! Számtalan olyan ügy lesz a közeljövőben is, ami eljut a honi igazságszolgáltatásig, de Strasbourgig nem fog. Nagyon sok Zuschlag-ügy volt és lesz még, de nemcsak Bács-megyében. Meglátásom szerint Magyarországon a törvényt az tartja be, akinek az érdekében áll.

Szóba került a Humvald ügy is. Az erzsébetvárosi polgármestertől azért nem lehetett elvenni a különféle juttatásokat előzetesben, mert ezt a kérdést nem rendezte a törvény, márpedig addig míg nincs ítélet, megilleti az ártatlanság vélelme. Magyarországon ma 3200 önkormányzat van – mondta –, és a polgármesterek nem köztisztviselők, hanem elsősorban választott politikusok. „A jogalkotás ma nálunk annyi kézen megy át, hogy sokszor a szarvashibákat sem veszik észre a törvény alkotók.” – tette hozzá. Dr. Kolláth György végezetül a közszolgálatiságról és a magyar médiahelyzetről beszélt.

–          Félő, hogy a közszolgálatiság lényege szűnhet meg hamarosan, és visszajön az „agitprop” időszak. Nem szabad, hogy például a köztévé párt elkötelezett legyen! Töredezik a balmédia és tőr előre egyre hevesebben a jobb média! – fejezte be előadását az alkotmányjogász.

Temesi László

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés