2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A miskolci Szinvapark is alaposan beázott
royal_magazin_PNG

A miskolci Szinvapark is alaposan beázott

A miskolci Szinvapark is alaposan beázottA tegnapi folyamatos esőzés nem csak az utcákon hagyott hömpölygő nyomokat, amely miatt még ma is kerülgetni kellett a tócsákat és a dombokról lezúduló zúzalékot, hanem bizony egyes épületeknek sem tett jót. A bérlők valószínűleg azért is jelezték szerkesztőségünk felé a gondot, mert nem mondható újkeletűnek ez a probléma, hiszen 2000 –ben, kilenc évvel ezelőtt, amikor átadták az új bevásárlóközpontot, hasonló gondokkal küzdöttek az üzemeltetők. Úgy tűnik, azóta sem sikerült megnyugtató műszaki megoldást találni a problémára. Képeink tanúsága szerint is sajátságos design fogadta a vásárlókat hétfőn délelőtt a bevásárlóközpont bejáratánál.

Kovács Balázs műszaki vezetőt kérdeztük a történtekről, aki a következőket mondta: – Ez a helyzet már nem hasonlítható a korábbihoz, hiszen ezen a ponton évek óta nem ázott be a ház. Az egykori gondokat már megoldottuk, most egy összefolyó cső sérült meg a tetőn, s ez okozta a problémát. A csúszós burkolatokat folyamatosan töröljük a baleset elkerülése érdekében, és éjjel is dolgoznak a szakemberek a tetőn, hogy kijavítsák a hibát. Tudjuk, hogy a bérlőink és a vásárlók türelmetlenek, de azon vagyunk, hogy többé ne forduljon elő ez a gond.

A miskolci Szinvapark is alaposan beázott A miskolci Szinvapark is alaposan beázott
 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés