2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Rotyogott a kakaspörkölt, főtt a kakas leves
Rotyogott a kakaspörkölt, főtt a kakas leves

Rotyogott a kakaspörkölt, főtt a kakas leves

Rotyogott a kakaspörkölt, főtt a kakas levesBizony sírva vigadtak a tardi kakasok azon szombati napnak a hajnalán, amikor a Tard Önkormányzat és az Észak-Bükki Gasztronómiai szövetség hívószavára 49 csapat döntött úgy, hogy valami ínyencséget főz belőlük. Bár az a 21 amelyet a szépségversenyre nevezték a kendermagostól a japán, valamint az őshonos magyar fajtákig azok büszkén billegették magukat. A zsűri a sarkantyújuk, tarajuk, tartásuk alapján döntött a legszebbről, mint azt Csetneki László elnöktől megtudtuk. Mindezen bírálati szempontok alapján Német Mihályné Gyuri kakasa harmadik, A Balázs BT. Foltoskája második és Nyakó Béla kakasa első díjat kapott, s ők hárman elkerülték az idén a bográcsot.

   Az ország minden részéből – Szolnok, Debrecen, Győr, Miskolc, Kalocsa, Budapest, Mezőkövesd, Mezőkeresztes, Eger – érkeztek a csapatok, s még a szerbiai Oromhegyes Kis Ferenc Általános Iskolájából is elhozta tanítványait Rózsa József tanár úr, akik „kakaspörkölt ahogyan mi szoktuk” főztjükért különdíjat vehettek át a zsűritől, akik a hazai gasztronómia nagy doyenjei voltak.
 A kakas pörköltökkel egy időben süteményverseny is zajlott, amelynek győztese Romhányi Adrienn diós-mákos beigli tortája lett. Nekem a mezőkeresztesi nyugdíjas klubból érkező asszonyok kapros túrósa ízlett a legjobban, amelynek alább közre is adom a receptjét. Régen ezt kemencébe sütötték.
  A  kövesdi Balázs baráti társasága is kapott díjat akik, „ tarajos kakasok vasutas módra, túrós csusza ágyon” című étkükkel versenyeztek, amely nem azért kapta e nevet, mert sokat utazott mire a bográcsba került, hanem mert a társaság minden tagja vasutas.
Egyszóval mindenki jól szórakozott, jót evett, ivott, s az abszolút nyertes a Bükki Team vitte el a nagydíjat.

 

Rotyogott a kakaspörkölt, főtt a kakas leves

Hozzávalók:
•  30 dkg liszt,
•  13 dkg vaj,
•  2 tojássárgája,
•  tejföl,
•  só,
•  a töltelékez:
•  20 dkg édes tehéntúró,
•  6-8 dkg vaj,
•  1 tojássárgája,
•  2 tojásfehérje,
•  kapor,
•  só

Elkészítése: A lisztből, vajból, tojássárgájából tésztát gyúrunk annyi tejföllel, hogy a tészta meglehetősen lágy legyen. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, széleit fölhajtva tepsibe tesszük, s jó vastagon megkenjük a töltelékkel, amihez a tehéntúrót összevegyítettük a vajjal, tojássárgájával, a két tojás kemény habbá vert fehérjével, ízlés szerint sóval és apróra vágott kaporral. A tetejét megkenjük tejföllel, és forró sütőben megsütjük.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Bundás kenyér és zsidó tojás
Már reggel is nyitva a Kádár Étkezde, ahol hagyományos magyar reggelikkel várnak Ahogy azt a tavalyi újranyitáskor ígérte Gerendai Károly, a Klauzál …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés