2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Ünnepélyes Szent István Nap a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban

Immár III. alkalommal rendezik meg a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban a Szent István Napot, augusztus 21-én. Az Államünnepen keresztül a szervezők szeretnék bemutatni a Nemzetünk értékeit jelentő Lovas Hagyományokat, valamint méltó tisztelgéssel ünnepelni őseinket. Ezen a napon mindenki számára megfelelő programokkal várják kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy a családokat közelebb tudják vinni a természethez, és újra megismerje egy ország, mitől Lovas Nemzet a Magyar!
Augusztus 20., a Magyar Államalapítás ünnepe alkalmával kézenfekvő, hogy a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban nem maradhat el az ünnepség. Természetesen az ünneplésből nem hiányozhatnak a lovak, délután folyamán számos elragadó lovas bemutató lesz látható. Többek között a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület gyermek lovasai is bemutatkoznak, de Varga Miklós fia és lánya is színpadra lépnek, nemzeti rockoperáinkkal. Az est fénypontja a Csodaszarvas című rockopera – koncert változat a Magyar Történelmi Színház bemutatásában.
Az idei évben is a programokat minden tekintetben a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat célkitűzéseivel egyezően alakították ki, hiszen a szervezőknek lényeges, hogy a lovas hagyomány a mai rohanó, digitális világban is minél szélesebb körben ismertté váljon, generációkról-generációkra szálljon. Nagyon fontos hangsúlyt fektetnek a hagyományos kézműves mesterségek felidézésére is, így ennek érdekében számos, kézműves kiállítás és foglalkozás szórakoztatja a látogatókat.
A programsorozat összeállításakor is az volt a fő szempont, hogy szórakoztatva oktassanak, azaz a történelmünket úgy jelenítsék meg, hogy egyben hiteles, de élményekben gazdag is legyen. Tehát a fő szempont az, hogy ne csak olvassuk a történelmünket, hanem éljük is át azt, így a Nemzeti Lovas Kultúra Központ (Simonpuszta NLHE) és a Magyar Történelmi Színház együttes munkájának eredményeként a központba látogatók egy felejthetetlen családi élménnyel lehetnek ismételten gazdagabbak.
Kapunyitás: Augusztus 21. 13.00
Állandó programok:
• kézműves sátor
• sétalovagoltatás
• ugráló vár
• kézműves kirakodóvásár
• Kisállat simogató
• Íjászat
13.00: Ünnepi szentmise – kenyérszentelés
14.00: Habfürdőzés a tűzoltóság közreműködésével
15.00: Varga Miklós fia és lánya együtt a színpadon – Fókuszban nemzeti rockoperáink
16.15: Simonpuszta NLHE növendékeinek bemutatója (Lovas karüsszel)
17.00: Díjugrató bemutató – Simonpuszta NLHE versenyzői
18.00: Ride and Drive – sztár ügyességi bemutató (Bács Péter, Sipos Imre, Laklóth Aladár, Lukács Dániel, Sasvári Sándor és még sokan mások!)
19.00: Huszár bemutató – Lovas Huszárok sokoldalúsága
20.30: Csodaszarvas rockopera – koncert változat a Magyar Történelmi Színház bemutatá-sában
Programváltozás jogát fenntartják.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Apassionata – Musical Night
Mahó Andrea & Nagy Sándor & Serbán Attila Örömmel jelentjük be, hogy elindult az országjáró Apassionata musical koncert, ahol Mahó Andrea, …
ZSÖK PROGRAMAJÁNLÓ
2023. március 25. – április 2. Egy kis esti fizika – Dittrich Ernő: Mit tehetsz te a klímaváltozás ellen? március 27. 19.00 Művészetek és Irodalo…

További cikkek