2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Midnight Piano

Midnight Piano

Midnight PianoZenei kalandozás Arturo Annecchinóval, a Szerelem és a szerelem.hu című előadások zeneszerzőjével

Arturo Annecchino a venezuelai Caracasban született, és hétéves volt, amikor a szüleivel visszaköltözött Olaszországba. A színház világával hamar kapcsolatba került: a főiskolán már musicalt komponált, aztán egy kortárs táncegyüttes számára készített improvizációkat. Ezt látta és hallotta egy színházigazgató, aki felkérte, szerezzen zenét a rendezéséhez. Azóta bejárta Európa sok színházát, találkozott számos társulattal a párizsi Odéontól a Royal Shakespeare Companyig, részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékokon és az edinburgh-i fesztiválon. Olyan rendezőóriásokkal dolgozott, mint Peter Stein. Egyik nevezetes közös munkájuk volt többek között a Berliner Ensemble máig játszott Wallenstein című produkciója, amelynek főszereplője Klaus Maria Brandauer.

Arturo Annecchino a színházi munkák mellett mindig készített nagyobb lélegzetű, önálló kompozíciókat is, például operákat és olyan zongoradarabokat, mint amilyen a Midnight Piano, amelyet a miskolci koncertjén is hallhat a közönség. Paolo Magellivel két éve dolgozott először Drezdában, aztán Zágrábban majd Triesztben. Miskolcon a Magelli rendezte Szerelem és szerelem.hu című előadások zenéjét készítette az olasz zeneszerző.

2010. március 13. – 22 óra

Miskolci Nemzeti Színház

Nagyszínház

Fotó: Ilaria Caneva

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp