2024. 06. 18. kedd

Arnold, Levente
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Idén is megnyílnak a szertárkapuk

Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.

A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák. A nap a fővárosban a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának koncertjeivel kezdődik. A zenekar, amikor éppen nem zenél, úton lesz a budapesti laktanyák között, vagy a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában, vagy a Tűzoltóskanzenban lehet őket megtalálni. A laktanyák mellett ugyanis a fővárosi és vidéki tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek is várják az érdeklődőket, akik játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mi mindent tehetnek saját biztonságuk érdekében.

A legkülönfélébb korosztályokra szabott programelemek között filmvetítés, interaktív kérdőív, próbariasztás, eszközbemutató és a szerek, felszerelések megtekintése is szerepel.

A látogatható laktanyák jegyzéke:

Hivatásos tűzoltólaktanyák (2024.05.17.)

Nem hivatásos tűzoltóságok (2024.05.17.)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Megtekinthető kiállítások a Múzeumok Éjszakája időtartama alatt: (17:00-től 02:00-ig) Képtár: • A titkos és a publikus o A múzeum kiállítása Köves…

További cikkek