2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Furmint Ünnep Mádon

Szeptember 5-dikén és 6-dikán ismét Tokaj-hegyalja büszkesége, a vidék őshonos szőlőjéből készített bora, a furmint lesz a főszereplő a mádi borünnepen. Ez lesz a negyedik alkalom, hogy Mád a házigazdája a Furmint Ünnepnek, ahol a felkínált kitűnő borok, az ízletes ételek és az ingyen látogatható magas színvonalú kulturális programok felejthetetlenné teszik ezeket a napokat mind az itt élőknek, mind az idelátogató hazai és külföldi vendégeknek.

A korábbi szüreti mulatságok, felvonulások hagyományaira épülő, de napjaink igényeit is figyelembe vevő rendezvény már eddig is segített abban, hogy a tokaji borok ismét világhírnévre tegyenek szert, és ott legyenek minden borfogyasztó nemzet borkínálatában. A mádi borászok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kitűnő adottságokat kihasználva egyre jobb minőségű, karakteres borokat állítsanak elő, és ezen az ünnepen be is mutatják, meg is kóstoltatják termékeiket.
Az idei Furmint Ünnep, miközben nem tér el a jól bevált hagyományoktól, jó néhány új elemmel is gazdagodik ebben az évben. Talán az egyik legfontosabb ezek közül, hogy részt vesz a rendezvényen a Tokaj Kereskedőház Zrt., amelyik a Tokaji Borvidék legnagyobb borászata. A Magyar Állam tulajdonában álló nemzeti pincészet a magyar borászati tradíció őrzője és védelmezője, és mint ilyen, a tokaji borok minőségi megújulásának és nemzetközi sikerének talán a legfontosabb letéteményese.
Bemutatkozik a Sichermann ház is, amely műemléképület hosszú évek után idén lett felújítva és szolgáltató házként vesz majd részt a település életében. A Furmint Ünnepen megtekinthető itt az a kiállítás, amit a házban talált hagyatékból, levelekből, fotókból állítottak össze, és amely a ház múltját és jövőjét is bemutatja.
Mindezek mellett idén először a rendezők arról is gondoskodnak, hogy sporttal, mozgással ledolgozhassák a vendégek az elfogyasztott ételek és italok következtében felvett bőséges kalóriamennyiséget. Lehet nevezni teljesítménytúrára, futóversenyre, dűlőtúrára és némely verseny még értékes ajándékokkal is kecsegtet.
A gyerekeknek is rengeteg program készül egész napra, több helyszínen. Kolompos koncert, bicikliverseny, kézműves foglalkoztató, táncház és a Szőlősgazda játszópark mellett, sok meglepetés várja őket.
A rendezvény egyik nagyon fontos színtere a Furmint Korzó, Mád főutcáján, a Rákóczi úton, ahol bemutatkoznak a mádi és tokaj-hegyaljai borok, kézművesek, iparművészek.  Kényelmes székeken, napernyők alatt fogyaszthatóak a gasztronómiai kiállítók finomabbnál finomabb ételei. Az egész utca vásári forgataggá alakul utcazenészekkel, gólyalábasokkal, kisbíróval és minden tartozékkal, ami szükségeltetik egy  igazán tartalmas szüreti naphoz.
A kulturális és zenei programok az eddigiekhez hasonlóan változatosak és mindenki számára élvezhetők lesznek. A szüreti felvonulás, a nyitott pinceprogramok, dűlőtúrák, kiállítások, szakmai programok mellett néptánc produkciók, népzenei koncertek is lesznek.
Kedves szerkesztők, újságírók! Segítsék a hazai bortermelők erőfeszítéseit azzal, hogy hírt adnak a rendezvényről, és természetesen önöknek is ajánljuk: személyesen győződjenek meg arról, hogy érdemes Mádra látogatni ezekben a napokban.

Mellékeljük a részletes programot.
Bővebb információ:
www.madifurmintunnep.hu
https://www.facebook.com/MadiFurmintUnnep

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A KÍSÉRTETMENYASSZONY
2024. április 18. 19.30 Pesti Vigadó Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szim…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…