2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

A NAV szerint Krizáék jogszerűen költenek 150 milliót a lyukói gettóra

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megszüntette a nyomozást a Fidesz és az MSZP által megszavazott 150 milliós lyukói komplex telepprogram ügyében arra hivatkozva, hogy a pályázat egyik legfontosabb feltétele szerintük csupán egy „szófordulat”, aminek jogi értelemben nem is kell megfelelni. Amíg Kriza Ákos telepfelszámolással haknizik, addig a városvezetés szép csendben folytathatja a lyukói telepfejlesztést, hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter.

A Jobbik polgármesterjelöltje jelzés értékűnek nevezte: ha felzárkóztató programról van szó, a jogszabályt rögtön visszaminősítik szófordulattá, így Kriza Ákos tovább költheti az adófizetők pénzét a lyukói cigányságra.

A 150 milliós telepprogram egyik pályázati feltétele az volt, hogy Lyukóvölgy érintett részén legyen legalább 10 lakás. A miskolci önkormányzat a pályázati anyagban úgy jelölt meg 13-at, hogy a területen hivatalosan egyetlen lakás sincs, csupán gazdasági épületek, ezért tettek feljelentést még tavaly márciusban Szemes Istvánnal, a Települések Megmaradásáért Egyesület elnökével költségvetési csalás gyanúja miatt, emlékeztetett Jakab Péter.

A politikus kifogásolta, hogy több mint egy év után a NAV arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást, hogy a „lakás” fogalma ez esetben csupán egy szófordulat, így akár a fáskamra is tekinthető lakóingatlannak. Jakab Péter szerint ugyanakkor a jogszabályok pontosan meghatározzák, hogy mi tekinthető lakásnak, és azt is, hogy a fáskamra vagy a zöldségtároló nem lakóingatlan. Jakab Péter úgy véli, ezt a NAV sem írhatja felül önkényesen, ezért panasszal fordult a Fővárosi Főügyészséghez.

Véleménye szerint a nyomozóhatóság döntése azért is veszélyes, mert káoszt eredményezhet a jogalkalmazásban, hiszen az állampolgár mi alapján döntse el a jövőben, hogy az egyes kifejezések – mint például az adóbefizetés -, mikor használatosak jogi értelemben, és mikor csak szófordulatként.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek