2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Lajos András kapta idén a Déryné-díjat!

Lajos András kapta idén a Déryné-díjat!

Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Lajos András kapott.

Lajos András színművész 2015-ben lett a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. 2020-ban a Feketeszárú cseresznye című előadásban játszott szerepéért, Veliszavljevics Dusán megformálásáért a miskolci közönségtől megkapta az év színésze elismerést. Az előadás 2023-ban a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szemle Plusz versenyprogramjának győztese lett, és a legjobb főszereplőnek járó díjat Lajos András kapta meg. A színművészt az utóbbi években olyan előadásokban láthatta és szerethette meg a közönség, mint a Producerek, a La Mancha lovagja, a Csongor és Tünde vagy épp a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera, ahol Pilátus szerepét tudhatta magáénak. A színművész emellett látható televíziós sorozatban és az egyszemélyes mesélőszínházi előadásain is országszerte. Kiemelkedő tevékenységéért idén Miskolc Város közgyűlése őt jutalmazta a Déryné színházi díjjal.

„A Civilek Támogatásáért” díjat Osváth Tibor, a teátrum énekkari művésze vehette át, aki színházi munkái mellett bohócdoktorként is igyekszik szebbé varázsolni a fiatal kórházban ápolt gyermekek napjait. Emellett ő a Segítsünk közösen egy mosolyért! elnevezésű gyűjtőakció ötletgazdája és megvalósítója is. Fekete Zsolttal – a miskolci színház rendezőasszisztensével együtt – évek óta szűnni nem akaró lelkesedéssel végzik a nemes feladatot, mely során az összegyűlt adományokból a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban fekvő beteg gyerekeknek vásárolnak karácsonyi ajándékokat. Kiemelkedő tevékenységéért idén Miskolc Város közgyűlése őt jutalmazta „A Civilek Támogatásáért” díjjal.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp