2021. 08. 1. vasárnap

Boglárka
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF
Utolsó Csevegés

Utolsó Csevegés

Fodor János kérdez-get, a vendég válaszol-gat. Gyarmati István, Gyenge Valéria, Janicsák István és a veresegyházi Asszonykórus, Levente Péter, Paudits Béla, Vincze Lilla, és Ágnes /Vanilla/ volt a mostani szombat estén a vendég, Miskolcon a MŰHÁ-ban. A vendég válaszolgat, majd a műsorvezető kérésére valamilyen kedves produkcióval lepi meg a közönséget. A nézőteret körbefogja a sötétkék selyem, és rajta Miklóssy János képei függnek. A színpadon hétköznapi tárgyak állnak, hevernek látszólag minden különleges funkció nélkül.

Nagyon sajnálom, hogy véget ért Fodor János Csevegés című műsora. Legalábbis egyelőre ez volt az utolsó, s csak reménykedni tudok abban, hogy nem végleges a döntés. A most szombati műsor is olyan színvonalas volt, mint az előzőek. Nagy művészek, érdekes, híres emberek válaszolgattak, s Fodor János csupán kérdezgetett. A műsor sohasem volt látványos „showelemektől” hangos, a kérdező nem vájkált a vendégek magánéletében, hagyta Őket beszélni, vallani Önmagukról, nem akart „túltengeni”, és a közönség úgy érezte, hogy mégis kapott annyi pluszt, amiért érdemes volt mind az ötször eljönni.

Reméljük lesz folytatása…

OBE-OL

 

Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés Utolsó Csevegés

További képek a galériában!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint, augusztus elsején ünnepli 75. születésnapját. A II. világháború után, 1946. augusztus 1-én vezették be …

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum