2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Tanúsítványátadó Ünnepség a Bűnmegelőzési Szabadegyetemen

Tanúsítványátadó Ünnepség a Bűnmegelőzési Szabadegyetemen

Véget ért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány és a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében a gyakorlati képzéssel kiegészített „A legkisebb ellenállás?! – időskorúak áldozattá válása a mindennapokban” című BŰNMEGELŐZÉSI SZABADEGYETEM előadássorozat. A csaknem fél éven át tartó képzéseken alkalmanként közel 170-en vettek részt. A vizsgatesztet eredményesen kitöltő hallgatók „jutalma” a részvételt igazoló certifikáció.

Az okmányta Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának Miskolc-termében ünnepélyes keretek között azok vehették át, akik a szabadegyetemen legalább három alkalommal megjelentek és a záró tesztlapot sikeresen kitöltötték.

A tanúsítványt Prof. Dr. Patkó Gyula rektor és dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adta át a hallgatóknak.

Az ünnepséget megelőzően Prof. Dr. Patkó Gyula, dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Kelemen Katalin a Felnőttképzési Regionális Központ igazgatója és Csóra György a B-A-Z Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a témával kapcsolatosan sajtómegbeszélést tartottak.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp