2026. 10. 14. szerda

Helén

1 EUR 364 HUF
1 GBP 431 HUF

Kultúra

Lendületben a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Bemutatta a 2014/2015-ös évad bérletkínálatát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Gál Tamás, a zenekar nemrég kinevezett művészeti vezetője hangsúlyozta, a műsor összeállításában arra törekedtek, hogy min…
Diplomaátadó Ünnepségek a Miskolci Egyetemen
Lezárult a 2013/14-es tanév a Miskolci Egyetemen. Csütörtökön és pénteken a Diplomaátadó Nyilvános Ünnepi Egyetemi Szenátusüléseken csaknem 1500 végzős hallgató veheti át diplomáját. A diplomaátadó …
Első világháború a fantasy birodalmában
A Góliáttal a befejezéshez ért Scott Westerfeld Leviatán-trilógiája. Már a cím is beszédes, hiszen sejthető az alapján. valami egészen nagy durranásra készülhetünk – s meg is fogjuk kapni, az eddigiek…
Szabályszegés a világ megmentéséért
Elérkeztünk az Első Törvény sorozat harmadik kötetéhez. A királyok végső érvében végül Joe Abercrombie rendesen beint a fantasy-rajongóknak, akik a megszokottól eltérő történetvezetéssel, és összesség…
Kontroll kontrollkísérlete
Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának második részében, a Kontrollban kimozdulunk az X térségből – bár szerepén, jelentősén továbbra sem esik csorba –, ám nem kell aggódni, nem megyünk túlságosan m…
Vége a játéknak… (?)
Az utó- illetve disztópiaregények aranykorukat élik, melyekkel számos író rukkol elő. Körükbe tartozik Veronica Roth is Divergent sorozatával (melynek első kötetének filmvászonra vitt verziója idén ke…
Szorul a morális hurok…?
Életünk során kikerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb erkölcsi dilemmákkal találkozzunk, melyek rendesen feladják a leckét a döntéshozatal, valamint az önmagunkkal, a lelkiismeretünkkel elszámolás terén.…
Ki nyer a végén…?
John Scalzinak is volt szerencséje megtapasztalni, milyen a rajongói népakarat: olvasói kiharcolták a Vének Háborúja című, eredetileg trilógiának szánt sorozat folytatását. Ám a negyedik résszel (Zoé …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés