2023. 12. 3. vasárnap

Ferenc, Olívia
1 EUR 380 HUF
1 GBP 441 HUF

„Őszi pillanatok”

A Szokolay Sándor Alapítvány zeneszerző pályázatot hirdetett fiatalok számára, melyre három korcsoportban nevezhettek hazai és határon túli zeneoktatási intézmények diákjai és felsőfokú zenei képzésben részt vevő hallgatók.

A verseny mottója Szokolay Sándor hitvallása volt: a zene szép, tiszta és igaz legyen. Ennek szellemiségében várták a korosztályonként eltérő időtartamú és előadói apparátusú pályaműveket, amelyeket öt tagból álló szakmai zsűri bírált el.
Ezen a rangos megmérettetésen ért el 3. helyezést korosztályában
Stefán Dávid János, a Reményi Ede Zenei AMI Nyékládházi Tagintézményének növendéke Őszi pillanat című kompozíciójával. Dávid maga talált rá a felhívásra, nagyon megörült neki, remek lehetőséget látott benne, és felkészítő tanárával, Berecki Zitával úgy döntöttek, mindenképpen elindul a versenyen. A pályamű beadását természetesen szorgos felkészülés, lelkes alkotómunka előzte meg, amely meghozta méltó gyümölcsét: Szokolay Orsolyának, a zeneszerző lányának pozitív, segítőkész tájékoztatásai, az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás életre szóló élményt nyújtottak növendéknek, felkészítő pedagógusnak, hozzátartozóknak egyaránt. A nyertes alkotások bemutatására december 9-én, Budapesten, a Vigadó dísztermében kerül sor a Szokolay emlékhangverseny keretében.
Fotó: Stefán Dávid János, a díjazott versenyző felkészítő tanárával, Berecki Zitával.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ma meggyújtjuk a hit gyertyáját
A karácsonyra készülődés az adventi időszakkal kezdődik, közelebbről pedig advent első vasárnapjával. Ez nincs egy meghatározott naphoz kötve, de első…
Irány Monte Carlo!
Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. - jelentette ki a World Top Model hazai döntőjének a versenyi…

További cikkek

Ahol a szívbetegség kezdődik
Szívelégtelenség és szívünk megváltozott energia-anyagcseréje  A szív és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. 1  Ált…