2024. 05. 10. péntek

Ármin, Pálma
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

„Művészet városi környezetben”

Nemzetközi képzőművészeti konferenciát rendeznek Kazincbarcikán június 4-én és 5-én.
Több száz vendéget várnak a nemzetközi szimpóziumra, mely egy egyedülálló kezdeményezés a térségben – de talán egész Európában is-, sok kitűnő és különleges programmal.

A „Művészet városi környezetben” nemzetközi szimpózium ötlete két francia művésztől – Gérard Chamayou (Félix) és Olivier Bonnin palaseaui-i szobrászoktól – származik. Ez utóbbi alkotó „Arabeszk” című szobrát 2009-ben avatták fel Kazincbarcikán, a város szívében, az Egressy úti körforgalom mellett. A két francia művész Hegedűs Mária vizuális költő révén ismerkedett meg a jelenleg 64 köztéri alkotással büszkélkedő Kazincbarcikával. Aztán jött a szimpózium ötlete, ezt a tettek követték, most pedig már a konkrét megvalósítás csak napok kérdése.

Világviszonylatban egyedülálló

A szervezők a kétnapos szimpóziummal számos, köztereken megvalósítható művészeti kifejezési formára kívánják ráirányítani a figyelmet. Ezek a mindenki előtt nyitott előadások, a kiállítások, performance-ok és a Kazincbarcika testvérvárosainak bevonásával meghirdetett képzőművészeti pályázat.
– 2007 óta él az a kulturális, képzőművészeti kapcsolat Párizs-Palaiseau és Kazincbarcika között, amelynek köszönhetően már tíz művésznek rendeztünk tárlatot itthon és Franciaországban – mondta a szimpózium főszervezője, Hegedűs Mária.
– A hazájában jól ismert Félixnek is szerettünk volna egy önálló kiállítást, aki 82 éves korára való tekintettel udvariasan visszautasította a felkérést, viszont előhozakodott a szimpózium ötletével. Mint mondta, Kazincbarcikánál nagyszerűbb helyszínt elképzelni sem lehetne egy ilyen jellegű konferenciának, hiszen településünkön m2-ként világviszonylatban is kiemelkedően sok szobor jut egy-egy lakosra – mondta a rendezvény főszervezője.

A művészet hétköznapi dolog

A szimpóziumról szóló felvetést Kazincbarcika önkormányzata támogathatónak ítélte meg és elindult egy közös gondolkodás a megvalósítást illetően. Mivel egy ilyen rendezvény kiváló alkalom lehet a város nemzetközi kapcsolatainak elmélyítésére, benyújtottak egy testvérvárosi hálózatok kiépítésére szolgáló európai uniós pályázatot. A projekt ugyan nem nyert, viszont hozott egy elkötelezett támogatót a szimpózium ügyének; Patrick Roussies, a franciaországi Valenciennes polgármester-helyettesének személyében.
Mivel a tervezett program fesztiváljellegű elemeket is tartalmaz, a szimpózium ötletét be tudták illeszteni a város és kistérsége által benyújtott – imázsépítési részt is tartalmazó – Svájci Alap Hozzájárulási Program pályázatába, melyet a svájci állam 1,2 milliárd forinttal támogat. A szimpózium megvalósításához még egy további európai uniós és egy NKA-s pályázatot is írtak az ötletgazdák, ezek elbírálása még folyamatban van. A rendezvényt – anyagi lehetőségeihez mérten – támogatja a kazincbarcikai önkormányzat és a térség néhány tőkeerős gazdasági szereplője.
– A kazincbarcikai konferencia lényege szerintem az lenne, hogy az emberekben tudatosítsuk: a művészet hétköznapi dolog, mindenki életében jelen van és mindenkinek lehet róla véleménye. Kazincbarcikán ehhez elég annyi, hogy kimegyünk a város utcáira, tereire és körülnézünk – mondta a téma kapcsán Klimon István alpolgármester.

Nyitott és ingyenes

A szervezők kihangsúlyozták: a kétnapos rendezvény bárki előtt nyitott, s a tudományos előadások sem tartanak tovább 20-25 percnél, hogy mindenki számára érthetőek és befogadhatóak legyenek. Ezek után pedig bátran lehet kérdezni, eszmét cserélni, vitatkozni. A kétnapos programra meghívást kaptak a testvérvárosok vezetői, Párizs-Palaiseau művészei, a Kazincbarcikán köztéri szobrot állító, még élő művészek, a magyar képző- és iparművészeti szervezetek képviselői; valamint a város és a kistérség művészei, művésztanárai, civil szervezeteinek tagjai. A programot kiemelten ajánlják a vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusoknak.
Fontos tudnivaló, hogy a szimpózium iránt érdeklődőknek – legyenek azok művészek, alkotók, szakértők, sajtóképviselők – a szervezők szállást és ellátást tudnak biztosítani. Az előzetes jelentkezés azonban elengedhetetlen, tehát aki szeretne részt venni a szimpóziumon, az május 25-éig jelezze ezt a megadott e-mail címen, a szervezők pedig mindenkivel felveszik a kapcsolatot.
A konferenciával kapcsolatos további információk a Művészet Városi Környezetben című Facebook-oldalon érhetők el.
A jelentkezéseket a muveszetvarosikornyezetben@gmail.com címre várják.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ukrán gyerekek a Ráth-villában
Már három alkalommal fogadott az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai osztálya a háború miatt jelenleg hazánkban élő ukrán gyerekeket kifejezetten ne…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …