2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Megnyílt a SZEM

Megnyílt a SZEM

MEGNYÍLT A SZEM

2016. február 3-án indult a miskolci SZEM Fesztivál! A hivatalos megnyitó ünnepségre a Nagyszínház nézőtéri társalgójában került sor, ahol Béres Attila igazgató köszöntötte a fesztivál vendégeit és nyitotta meg a fesztiválon látható két kiállítást, amelyek a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán tanuló látványtervező MA és BA szakos hallgatók Csehov, Shakespeare és Goldoni díszlet-, jelmez- és bábterveiből állnak.

WEÖRES SÁNDOR: PSYCHÉ (r. Vidnyánszky Attila)
(Kaposvári Egyetem Művészeti Kar – Gyulai Várszínház – Nemzeti Színház)

Az egyik legnagyobb magyar költő talányos művét dolgozták fel a kaposvári hallgatók a Vidnyánszky Attila rendezte előadásban, amely az idei SZEM nyitóelőadása is volt egyben. Psyché, mint szimbólum került az előadás középpontjába: ki ő? És mit jelent a szabadság, a forradalom utáni vágya? A kaposvári fiatalok látványos, komoly csapatmunkán alapuló előadásában több Psyché, és Psychének több szerelme is megjelent a színpadon, miközben izgalmas kép alakult ki a magyar történelem Weöres által különlegesen megfestett időszakáról is.

SZAKMAI BESZÉLGETÉS – PSYCHÉ

Az előadás után szakmai beszélgetésre került sor a Játékszínben a rendező-osztályvezető tanár Vidnyánszky Attila közreműködésével. A témák között szerepelt, hogy miként jött létre az előadás, valamint hogyan dolgoztak együtt az osztály tanulói.

FELHŐFI-KISS LÁSZLÓ: FÜRDŐAVATÁS AVAGY KI MENT KI!? (r. Felhőfi-Kiss László)
(Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány, Budapest)

Formabontó előadás formabontó helyszínen: este 22:30-kor kezdődött az ötödéves kaposvári hallgatók előadása a miskolci Helynekemben, ahol izgalmas, a mai korra reflektáló előadást láthattak a nézők. A Henrik Ibsen A nép ellensége című drámája által ihletett produkció mai nyelven szólt a közönséghez, és kendőzetlenül őszinte, mulatságos, mégis elgondolkodtató módon mutatta be egy kisváros esetét egy várva-várt fürdőavatással. Kié a felelősség, ha rosszul alakulnak a dolgok? És a társadalom vagy az egyén érdekei az előbbre valók? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az előadás, amelyre a késő esti időpont ellenére is nagy volt az érdeklődés.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp