2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kisvárosi siker a III. Országos Városmarketing Verseny miskolci döntőjén

Kisvárosi siker a III. Országos Városmarketing Verseny miskolci döntőjén

A 2013 őszén újra kiírta a Miskolci Egyetem Marketing Intézete az immár III. Országos Városmarketing Versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára.

Az ez évi versenykoncepció szerint először a városok vezetői kaptak felkérést, hogy fogalmazzanak meg konkrét szakmai feladatokat, melyek megoldásában szívesen veszik a felkészült fiatalok elemzését, ötleteit, javaslatait.
A versenyt nagy érdeklődés fogadta, közel ötven csapat jelentkezett, az ország felsőoktatási intézményeiből. Végül 37 írásbeli pályamunka érkezett az első fordulóra, 13 főiskola, egyetem hallgatói 26 különböző településről írtak tanulmányt.
A választott város vezetésével, munkatársai támogatásával kidolgozott pályamunkákat független akadémiai és gyakorlati szakemberekből álló zsűri értékelte, valamint a választott település önkormányzatának véleményezte, ellenőrizte a munkák hitelességét.
A verseny második, szóbeli fordulóján 2014. március 7-én a legjobbnak ítélt csapatok mérhették össze tudásukat a tanulmányok, javaslatok prezentálásában, megvédésében. A zsűri tagjai voltak:
 Maráczi Gábor, stratégiai és marketing igazgató, Magyar Turizmus Zrt.

  Hinora Ferenc, igazgató Hinora Group, a Magyar Marketing Szövetség elnöke,
 Berczi Klára marketingvezető,  MAPI Zrt.
 Mráz Gergő lapmenedzser, Turizmus Trend,

  Dudás Tiborné a BOKIK titkára.
Ezen a megmérettetésen a 13 legjobb pályamunkát beküldő team csapott össze, egyikük Németországból, a világháló segítségével tartotta prezentációját.

A verseny védnökei voltak:
–    Dr. Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke
–    Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke
–    Dr. Mengyi Roland, a B.A.Z.-Megyei Közgyűlés elnöke
–    Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

A verseny együttműködő városai:
–    Abádszalók
–    Badacsonytomaj
–    Békéscsaba
–    Győr
–    Hajdúszoboszló
–    Kaposvár
–    Kecskemét
–    Kiskőrös
–    Komárom
–    Lébény
–    Martonvásár
–    Miskolc
–    Paks
–    Pusztaszabolcs
–    Sarkad
–    Sárospatak
–    Sárvár
–    Siófok
–    Szarvas
–    Szikszó
–    Szolnok
–    Szombathely
–    Tapolca
–    Tata
–    Tokaj
–    Újkígyós
–    Várpalota
–    Zalakaros

A versenyzők a gyakorlati tapasztalatokon, a verseny közben felépített kapcsolataikon túl több százezer forintos pénzjutalmakkal és ajándékokkal, jegyekkel, belépőkkel, folyóirat-előfizetésekkel lettek gazdagabbak.
Így többek között valamennyi döntőben résztvevő versenyző értékes könyvekkel tért haza az Akadémiai Kiadó, valamint Miskolc Város felajánlásának köszönhetően, a Turizmus Zrt. ajándékcsomaggal lepte meg a versenyzőket, a Tokaj Kereskedőház Zrt. és Miskolc Város borokkal kedveskedett, a HVG folyóiratokkal, míg a Turizmus Trend előfizetésekkel ismerte el a csapatok munkáját
Különdíjat ajánlott fel Komárom, Siófok, Kiskőrös, Kaposvár és a Tokaji Borvidék Szőlészeti Borászati Kutatóintézet Világörökségi Gondnoksága a városukat feldolgozó hallgatóknak. A Tata városa által felajánlott 4 fő részére szóló hétvége a közönség által megszavazott csapaté lett. A Turizmus Kft. a legjobb turisztikai témájú előadásért előfizetésekkel honorálta a munkát. Különdíjat kapott a legvidámabb prezentáció készítője a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségétől, valamint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Fortuna vigaszdíját ajánlotta fel pénzjutalom és ajándékcsomagok formájában.
A nyertes a Miskolci Egyetem ME-ZED csapata lett, akik Szikszó számára készítettek gazdaságfejlesztési javaslatokat a közeljövőben épülő Hell Ring településre ható lehetőségeinek kihasználására. A prezentációjuk során a város polgármestere videó üzenetben biztosította a csapatot támogatásáról, elismerve a hallgatók munkáját.
Második helyezést a Győr Európai Ifjúsági Olimpiára való felkészülését támogató pályamunkájával a Széchényi István Egyetem Vaskakas2017 csapata kapta, míg harmadikként a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Puttony Pajtások nevű csapata végzett, akik Tokaj fellendítését tűzték ki célul.

Gulyásné dr. Kerekes Rita

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp