2024. 07. 22. hétfő

Magdolna
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Gazdagodott Hernádkércs és a nemzet

Közösségi épülettel, járdával, úttal, sportöltözővel gazdagodott Hernádkércs. Az egyszerre elkészült két, pályázatból megvalósított projektet csütörtökön dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő avatta fel.

Varga Vince polgármester köszöntötte a vendégeket, majd dr. Mengyi Roland társaságában átvágta a nemzeti színű szalagot. Varga Béla esperes kérte Isten áldását az elkészült beruházásra.

Ezt követően a hivatal épületében folytatódott a program. Március 15-ei szavalat után a polgármester vette át a szót. A közelmúltat felidézve elmondta, hogy 2011, a választási ciklus első éve kőkemény volt, mert le kellett dolgozni a múlt mínuszát, előteremteni a működési költséget, s a jövőt tervezve elkezdtek pályázni. Az eredmények se maradtak el, meg lett a polgármesteri hivatal tükörképe, az új épületszárny, út, járda, öltöző épült. „Pályázunk tovább!”- jelentette ki Varga Vince, aki megköszönte a START mintaprogramot a kormányzatnak, illetve elmondta, hogy 11 lakásos szociális bérlakást szeretnének építeni, ugyancsak pályázati támogatással.

Dr. Mengyi Roland köszöntőjében kitért arra, hogy egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk előtt épül a helyi közösség, a vidék, Hernádkércs. Bármely település megirigyelhetné ezt a tempót Felső-Magyarországon. Március 15-éről szólva elmondta: sokan úgy gondolják, hogy mindent tudnak már az ünnepről, pedig csak, akik igazán elmélyednek a dolgok lényegében, azok képesek felismerni az új mondanivalót, megtalálni azt az üzenetet és vonatkozást, amely új jelentőséget ad. „A magyar lélek legaljára nézve a szabadság és a hazaszeretet biztos felbukkan”- jellemezte honfitársainkat a közgyűlés elnöke. Kiemelte a család, a haza és a kis közösség fontosságát. „Érdemes küzdeni, ezeket a célokat felvállalni” – biztatta a hernádkércsieket dr. Mengyi Roland, akit a polgármester Csordás László 48-as honvédeket ábrázoló képével ajándékozott meg, a járási hivatalvezetőt pedig virág csendélettel.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek