2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hangolódnak a Fráteresek

Hangolódnak a Fráteresek

Folytatódik a Miskolci Szimfonikus Zenekar Hang-ár koncertsorozata, mely tehetséges fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy egy szimfonikus nagyzenekar oldalán mutassák be zenei tudásukat. A zenekar vendégei ezúttal a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium ifjú kóristái lesznek, akik február 27-én este 7 órától a Művészetek Háza színpadán bizonyítják rátermettségüket.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2014/2015-ös évadban indította útjára Hang-ár című tehetséggondozó koncertsorozatát azzal a céllal, hogy a miskolci fiatalok betekintést nyerjenek egy szimfonikus nagyzenekar munkájába és saját maguk is megtapasztalják, milyen érzés egy karmester utasításait követve, hivatásos zenészek gyűrűjében részt venni egy zenemű születésében. A sorozat első vendégei a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kórusai voltak, akik november 18-án Török Géza vezényletével adtak nagysikerű koncertet a Művészetek Házában. A Hang-ár sorozat következő koncertjén a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusai mutatkoznak be Regős Zsolt és Váraljai Réka művészeti vezetésével. A koncerten Istvánffy Benedek, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Selmeczi György és mások műveiből hangoznak majd el részletek. A február 27-én este 7 órától kezdődő hangversenyen szólistaként bemutatkozik majd Papp Orsolya, Újhelyi Eszter, Vida Anikó és Koleszár Ákos.  Jegyek kaphatók a Miskolci Kulturális Központ jegypénztárában, és a Filharmónia miskolci irodájában. Bővebb információ a www.mso.hu oldalon.

HANG-ÁR –  Magyar-est a középkortól a XXI. századig

2015.  február  27.   19:00

Művészetek Háza

Műsor:

Istvánffy Benedek, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Selmeczi György és mások műveiből

Közreműködők:

[a Miskolci Szimfonikus Zenekar mellett]:

Fráter Schola Viridis, művészeti vezető Váraljai Réka

Fráter Kórus, művészeti vezető Regős Zsolt

Papp Orsolya – ének

Újhelyi Eszter – ének

Vida Anikó – ének

Koleszár Ákos – ének

Vezényel: Regős Zsolt, Váraljai Réka

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp